XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2020. április 9., csütörtök

Április 8.


      Iz 50,4-9a; Mt 26,14-25  (tudom, hogy nem kell szégyenkeznem)
Ekkor a tizenkettő közül az egyik, a karióti Júdás, elment a főpapokhoz, és ezt kérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekre adom?” Azok harminc ezüstöt fizettek neki. Attól kezdve már csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa nekik. Az utolsó vacsora
A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hogy akarod, hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” Így felelt: „Menjetek be a városba ehhez meg ehhez, és mondjátok meg neki, hogy a Mester üzeni: Közel az időm, nálad költöm el tanítványaimmal a húsvéti vacsorát.” A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, elkészítették számára a húsvéti bárányt. Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkét tanítvánnyal. Vacsora közben megszólalt: „Bizony mondom nektek, egyiketek elárul.” Erre igen elszomorodtak és sorra megkérdezték: „Csak nem én vagyok az, Uram?”  „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el” - felelte. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.” Erre Júdás, az árulója is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, mester?” „Magad mondtad” - válaszolta.

Elközelget a húsvéti vacsorának előkészülete. Sok nyüzsgést jelenthetett, hiszen mindent be kellett szerezniük, a bárányt, a fűszereket, a bort, aztán a kovásztalan kenyeret megsütni... Az asszonyok is besegítettek ebbe a munkába. Mi mehetett végig Mária szívében, miközben esetleg ő gyúrta és sütötte a lepényeket? Elképzelhető, hogy nagyon elgondolkoztatta őt Júdás élete, csalódása, Jézus tanítása, útja,... Talán visszacseng benne, amit Jézus mondott: „Bizony mondom nektek, egyiketek elárul.” Milyen fájdalmas lehet egy anya számára, ha a fiát elárulják, érzékeli, hogy az emberek összeesküdnek ellene, a vesztét keresik? Talán őt mint anyát is megvetették, gyalázták, mert ő nevelte Fiát? Hogyan lehet bánni ilyen szituációval? Megint csak a szenvedő szolga éneke bepillantást adhat a Szűzanya szívébe: „Isten, az Úr megadta a nyelvet, a tanítványok nyelvét. Hogy megfelelhessek a fáradtaknak, maga adja ajkamra a szót. Reggelenként ő teszi figyelmessé fülemet, hogy rá hallgassak, mint a tanítványok. Isten, az Úr nyitotta meg a fülemet. S én nem álltam ellen, és nem hátráltam meg. Hátamat odaadtam azoknak, akik vertek, arcomat meg, akik tépáztak. Nem rejtettem el arcomat azok elől, akik gyaláztak és leköpdöstek. Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent. Arcomat megkeményítem, mint a kőszikla, s tudom, hogy nem kell szégyenkeznem. Közel van, aki igazságot szolgáltat nekem. Ki szállhat velem perbe? Álljunk ki együtt! Ki az ellenfelem? Jöjjön ide hozzám! Isten, az Úr siet segítségemre. Ki ítélhet el?” (Iz 50,4-9)
Feladat a mai napra: Megküzdök ma a szelídségét, és felajánlom azért, akivel nehéz a kapcsolatom.