2 Kor 4,1-7 (Ez a
kincsünk azonban cserépedényben van)
1Mivel Isten irgalmából ez a hivatásunk,
nem veszítjük el bátorságunkat. 2Elutasítjuk
a gyalázatos alattomosságot, nem alkalmazunk cselt, és nem hamisítjuk meg az
Isten szavát, hanem az Isten jelenlétében nyíltan hirdetjük az igazságot, s
rábízzuk magunkat az emberek lelkiismeretére. 3Ha
evangéliumunk mégsem érthető világosan, csak azoknak nem érthető, akik
elvesztek. 4Az ilyen hitetleneknek az
e világ istene elvakította értelmüket, hogy az Isten képmásának, Krisztusnak
dicsőségéről szóló evangélium világossága ne ragyogjon fel nekik. 5Mi ugyanis nem magunkat hirdetjük, hanem
Krisztus Jézust, az Urat, magunkat csak úgy, mint a ti szolgátokat Jézus
kedvéért. 6Isten ugyanis, aki azt
mondta: „A sötétségből támadjon világosság”, a mi szívünket is
megvilágosította, hogy Isten dicsőségének ismerete (Jézus) Krisztus arcán
felragyogjon nekünk. 7Ez a kincsünk
azonban cserépedényben van, hogy a nagyszerű erőt ne magunknak, hanem Istennek
tulajdonítsuk.
„Mivel nem mindig látjuk ezeket a hajtásokat,
szükségünk van a belső bizonyosságra, azaz a meggyőződésre, hogy Isten minden
körülmények között tud cselekedni, a látszólagos kudarcok között is, mert „ez a
kincsünk (...) cserépedényben van” (2Kor 4,7). Ezt a bizonyosságot úgy
nevezzük, hogy a „misztérium érzéke”. Ez annak bizonyossága, hogy aki
szeretetből Istennek ajándékozza magát, biztosan termékeny lesz (vö. Jn 15,5).
Ez a termékenység gyakran láthatatlan, megfoghatatlan, nem lehet lekönyvelni.
Az ember jól tudhatja: élete teremni fog, anélkül hogy tudná, hogyan, hol és
mikor. Bizonyos abban, hogy szeretettel végrehajtott tettei közül egyik sem
hiábavaló, másokkal való törődése nem vész el, nem eredménytelen Isten iránti
szeretetének egyetlen tette sem, nem vész el a nagylelkű fáradozás, a
szenvedéssel teli türelem egyetlen tette sem. Mindez életerőként kering a
világban. Néha úgy tűnik, erőfeszítéseink teljesen eredménytelenek. A misszió
azonban nem üzleti vállalkozás vagy terv, nem is humanitárius szervezet, nem is
látványosság, amelynek esetében megszámolhatnánk, hogy hány nézője volt
propagandánk eredményeként; ezeknél sokkal mélyebb: olyasvalami, melyre
semmilyen mérce nem alkalmazható. Az Úr talán arra használja majd fel elköteleződésünket,
hogy a világ egy másik pontján árassza ki áldását, ahová mi soha nem fogunk
eljutni. A Szentlélek úgy tevékenykedik, ahogy akar, akkor és ott, amikor és
ahol akar; mi csak dolgozzunk odaadóan, de ne akarjunk szembeszökő eredményeket
látni. Csak annyit tudjunk, hogy szükség van az odaadásunkra. Tanuljunk meg,
hogy az Atya karjainak gyöngédségében leljünk nyugalomra, kreatív és nagylelkű
önátadásunk közepette. Haladjunk előre, adjunk bele mindent, ám hagyjuk, hogy
erőfeszítéseinket úgy tegye gyümölcsözővé, ahogyan neki tetszik.” (Ferenc
pápa, Evangelii Gaudium 279).
Feladat a mai napra: Tudatosan adom oda magamat az Atya karjainak,
mindazzal mi vagyok és amim van.