XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2020. június 11., csütörtök

Június 11.

Csütörtök, jún. 11.           Jn 13,12-15                     (Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok)

Amikor megmosta lábukat, fölvette felsőruháját, újra asztalhoz ült és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.

 

Jézus itt – szokásától eltérően – hangot ad igazi méltóságának. Ő a Mester és az Úr. Mi pedig a tanítványai vagyunk. Ebben az evangéliumi részletben az Úr szolgál minket, mégpedig a szolgáknak kiszabott munkát, a lábmosást végzi el. Mekkora szeretettel volt Jézus a tanítványai iránt és tesz valami váratlan jót. Szolgai tettén keresztül nevel minket is a szolgálatra. Nincs, és ne is legyen olyan munka, amit embertársainkért el ne végeznénk. Előfordulhat, hogy ezt erőnk feletti kérésnek érezzük, de szeretetből meg kell töretnünk, mert így tudunk leginkább azonosulni Mesterünkkel.

Feladat a mai napra: Küzdjem le vonakodásomat, ha azt gondolom, hogy „na, ezt a munkát már mégsem…”