Mt 15,32-37 (Odaadta
tanítványainak, tanítványai pedig a népnek)
Jézus ekkor összehívta tanítványait, s így szólt
hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit
enniük. Nem akarom étlen elküldeni őket, nehogy kidőljenek az úton.” A
tanítványok megjegyezték: „Honnan szerezzünk itt a pusztában annyi kenyeret,
hogy ekkora tömeget jóllakassunk?” Jézus
megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét – felelték –, és néhány apró
halunk.” Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a
hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak,
tanítványai pedig a népnek. Mindnyájan ettek és jól is laktak, s a kenyérből
még hét kosár maradékot összeszedtek.
Jézus tanít, és észreveszi hallgatósága igényeit. Tudja,
hogy harmadnapja hallgatják, kitartanak mellette. Akkora érdeklődéssel,
odaadással figyelik, hogy az evésről is elfeledkeznek.
Milyen körültekintő,
tapintatos Jézus, hogy meglátja a nép elesettségét, szükségét. Hiszen magára is
gondolhatott volna. Nyilván ő sem falatozott félrevonulva magányosan, vagy akár
tanítványai szűk körében!
Miután a tanítást
befejezte, az igét, mint lelki táplálékot kiosztotta, most a nép testi szükségleteire
is figyelmes. Megesik a szíve rajtuk, sajnálja őket, részvéttel, megértő
együttérzéssel van irántuk. A tanítványok tapasztalhatják, hogy Jézus
figyelemmel kíséri az emberek minden gondját, baját. Példát mutat nekik, hogy
ne csak beszéljenek a szeretetről, hanem éljék is. Legyenek segítői a
gyengéknek, szegényeknek, elnyomottaknak. "Amit egynek is tesztek a
legkisebbek közül, azt nekem teszitek"- hirdeti máshol. /Mt.25.40/
"Hány
kenyeretek van?"- kérdezte Jézus. A tanítványok odaadtak annyit, amennyi
volt. Milyen tanulságos ez is: hogyha Jézus kér tőlünk valamit, bármennyire
kevésnek is hisszük, adjuk oda.
Jézus minden
emberi elképzelést felülmúlóan megszaporította a kenyeret mutatva ezzel Isten
atyai jóságát, bőkezűségét, nagyvonalú szeretetét. A népet a tanítványok
segítségével jóllakásig ellátta. Jézusnak a gesztusai ugyanazok, mint az
Oltáriszentség a-lapításakor. Megfogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, odaadta. Itt még földi kenyérrel táplált, de nem ilyen
értelemben akart ő kenyeret adni. Ez a kenyér elfogy, és újból és újból nem fog
csodát tenni. A dolgok természetes rendje szerint az ember megéhezik, és újra
arca verítékével kell, hogy megdolgozzon a betevő falatért. Ez a földi éhséget
meg-szüntető kenyérosztás előképe annak, amikor Jézus önmagát adja kenyérül
„Isten- éhségünk” csillapítására, az örök élet felé vezető utunkon.
Feladat a mai napra: Elgondolom mit kérhet tőlem ma Jézus, és
felajánlom Neki.