Zsid 10,12-18 (A mi
Urunk, Jézus Krisztus, az örök Főpap - Az új és örök szövetség a Bárány vérében)
Krisztus csak egy áldozatot mutatott be a bűnökért,
és örökre helyet foglalt az Isten jobbján. Már csak arra vár, hogy minden
ellensége hódolattal leboruljon lába előtt. Egyetlen áldozattal örökre
tökéletessé tette a megszentelteket. Ezt bizonyítja a Szentlélek is, amikor így
szól (Jeremiás próféta által): Ez az a szövetség, amelyet ama napok után kötök
velük, mondja az Úr. Törvényemet szívükbe írom és elméjükbe vésem, bűneikre és
engedetlenségükre nem gondolok többé. Ahol pedig ezek a bűnök már bocsánatot
nyertek, ott nincs többé szükség a bűnért való áldozatra. Testvérek, Krisztus
véréért megvan tehát a reményünk, hogy beléphetünk a szentélybe. Ezt az élethez
vezető új utat a függönyön, vagyis saját testén keresztül nyitotta meg nekünk. Főpapunk
is van, akit Isten az ő népe fölé rendelt. Járuljunk hát hozzá őszinte szívvel,
hitből fakadó bizalommal, hiszen szívünk megtisztult a rossz lelkiismerettől,
és testünket is tiszta víz mosta le. Tartsunk ki rendíthetetlenül reménységünk
megvallásában, mert hűséges az, aki az ígéretet tette.
„A küldetés, amelyért Jézus
közénk jött, a húsvéti misztériumban teljesedett be. A kereszt magasából, ahol
mindeneket magához vonz (vö. Jn 12,32), mielőtt „kilehelte lelkét”, mondja:
„Beteljesedett” (Jn 19,30). Mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig (vö. Fil 2,8)
tartó engedelmességének misztériumában köttetett meg az új és örök szövetség.
Isten szabadsága és az ember szabadsága az Ő megfeszített testében végleg
találkozott egy fölbonthatatlan, örökre érvényes szövetségben. Isten Fia az
ember bűnéért is engesztelést nyújtott egyszer s mindenkorra (vö. Zsid 7,27;
1Jn 2,2; 4,10). Miként már volt módom állítani, „kereszthalálában történik meg
teljesen Istennek az az önmaga ellen fordulása, melyben önmagát ajándékozza
oda, hogy az embert újra fölemelje és megmentse – ez a szeretet legradikálisabb
formája” (XVI. Benedek: Deus caritas est enc., 12). A húsvéti misztériumban
valóban megvalósult a rossztól és a haláltól való szabadításunk. Az
Eucharisztia alapításakor maga Jézus beszélt az Ő vére ontásán alapuló „új és
örök szövetségről” (vö. Mt 26,28; Mk 14,24; Lk 22,20). Küldetésének e végső
célja már nyilvános életének kezdetén nyilvánvaló volt. Amikor ugyanis a Jordán
partján Keresztelő János látta a hozzá jövő Jézust, felkiáltott: „Íme, az Isten
báránya, íme, aki elveszi a világ bűnét” (Jn 1,29). Jelentőségteljes, hogy
ugyanez a kifejezés minden szentmisében előfordul, amikor a pap áldozásra hívja
a híveket: „Íme, az Isten báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit. Boldogok,
akiket meghív lakomájára Jézus, az Isten báránya”. Jézus az igazi húsvéti
bárány, aki önként ajánlotta magát áldozatul értünk, és így létrehozta az új és
örök szövetséget. Az Eucharisztia tartalmazza azt a radikális újdonságot,
melyet minden szentmisében fölkínál nekünk.” (SC 9)
Feladat a mai napra: Ma Jézushoz,
mint Főpaphoz, járulok őszinte szívvel, hitből fakadó bizalommal, megfogalmazom
és kifejezem neki, mit jelent számomra, hogy ő az új és örök szövetség szerzője és miért vagyok hálás neki.