XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2020. június 18., csütörtök

Június 18.

1 Kor 11,23-25                  (Vegyétek és egyétek)

Én ugyanis az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek: Urunk Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet és így szólt:”Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle az én emlékezetemre.” Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.

 

Jézus élete, halála, feltámadása az Atya irántunk való szeretetét mutatja. Jézus földi életének befejezése után is köztünk akar maradni, velünk akar élni, ezért alapította meg az Oltáriszentséget. Jézus felkészítette a tanítványait e hittitok befogadására: a kenyér-szaporítás és a vízen járás csodájával bizonyította, hogy meg tudja sokasítani a kenyeret, és testével is bármit megtehet.

Az első szentmise az utolsó vacsora volt, ez volt a kínszenvedése előtti estén a tanítványaival való utolsó étkezés alkalma. Ekkor mondja ezeket a szavakat: ez az én testem és ez az én vérem. A bor vérévé történő átváltoztatása jelezte az elkövetkezendő vérontással végbemenő halálát. Ezért mondja Szent Pál "valahányszor e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek."

Jézus felhatalmazza apostolait és az egyházat, hogy áldozatát megújítsák. Az átváltoztatás szavai minden szentmisén elhangzanak az ”Ezt tegyétek az én emlékezetemre” parancsát teljesítve. Így lehet a mai kor híve is Jézussal közösségben, így lesz köztünk is jelenvalóvá a kenyér és a bor színe alatt. Testével és vérével táplál „amíg el nem jön” vagyis az idő végezetéig.”Vegyétek és egyétek”-kéri, ajánlja magát Jézus nekem is. Jézus mondja ezt nekem. Mi akadálya annak, hogy én ezt megtegyem?

Az emberiség részére juttatott legnagyobb ajándéka Jézusnak ez a cselekedete, az eucharisztikus lakomára való meghívása. Ezt az ajándékot adta azért, hogy az ő szeretetét jelképezze és jelenvalóvá tegye. Nem közönséges étkezés ez. Amikor megtisztult lélekkel az Oltárszentséghez járulunk, akkor az örök élet kenyerével táplálkozunk, a feltámadt Jézus Krisztussal egyesülünk.

„Te alakulsz át, és olyan leszel, mint én” –Jézus mondja ezt Szent Ágostonnak áldozása alkalmával. A szentáldozás átváltoztató találkozás, amelyből kiindulva eljuthatunk, a hit és a szeretet mélyebb megismerésére és a hiteles keresztény életre.

Feladat a mai napra: Határozzam el, hogy mikor veszek részt egy hétköznapi szentmisén.