XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. január 27., hétfő

Január 27.



Ter 4,1-15                             (Az emberi élet tisztelete)

Az ember megismerte feleségét, Évát, ez fogant, megszülte Kaint, és így szólt: „Isten segítségével embert hoztam a világra.” Aztán újra szült: Ábelt, a testvérét. Ábel juhpásztor lett, Kain pedig földműves. Bizonyos idő elteltével történt, hogy Kain a föld terméséből áldozatot mutatott be az Úrnak. Ábel is áldozatot mutatott be, nyája zsenge bárányaiból, azok zsírjából. Az Úr kegyesen tekintett Ábelre és áldozatára, Kainra és áldozatára azonban nem tekintett. Ezért Kain nagyon haragos lett és lehorgasztotta fejét. Az Úr szólt Kainhoz: „Miért vagy haragos és miért horgasztod le a fejed? Ha helyesen teszel, miért nem emeled fel a fejed? De ha nem cselekszel helyesen, nem bűn van-e az ajtó előtt, mint leselkedő állat, amely hatalmába akar keríteni, s amelyen uralkodnod kell? Kain közben így szólt testvéréhez, Ábelhez: „Menjünk a mezőre!” Amikor pedig a mezőn voltak, Kain rátámadt testvérére, Ábelre, és agyonütötte. Ekkor az Úr megkérdezte Kaint: „Hol van a testvéred, Ábel?” Ő így válaszolt: „Nem tudom; talán őrzője vagyok testvéremnek?” Erre ő ezt mondta: „Mit tettél? Testvéred vére felkiált hozzám a földről. Ezért átkozott leszel, bujdosni fogsz a földön, amely megnyitotta száját, hogy beigya kezedből testvéred vérét. Ha műveled a földet, nem ad neked termést. Hontalan és bujdosó leszel a földön.” Kain így szólt az Úrhoz: „Túl nagy a büntetésem ahhoz, hogy el tudjam viselni. Lám, ma elűztél a föld színéről és el kell rejtőznöm előled, hontalan és bujdosó leszek a földön, s bárki, aki rámtalál, megölhet.” Az Úr azt válaszolta: Semmi esetre. Aki Kaint megöli, annak hétszeresen kell lakolnia. Az Úr jelet tett Kainra, hogy senki, aki találkozik vele, meg ne ölje.

"Az emberi életet szent valóságnak kell tartani, mint olyat, ami kezdetétől fogva „föltételezi a Teremtő tevékenységét” és mindig különleges kapcsolatban van a Teremtővel, egyetlen céljával. Egyedül Isten az ura az életnek, kezdetétől a végéig: senki semmilyen körülmények között nem ragadhatja magához az ártatlan emberi élet közvetlen kioltásának jogát." (Hittani Kongregáció: Donum vitae instrukció. (1987. II. 22.) Bev. 5: AAS (1988) 76--77) (KEK 2258). A Szentírás, amikor elbeszéli, hogy Káin hogyan ölte meg a testvérét, Ábelt, (Vö. Ter 4,8--12) kinyilatkoztatja, hogy az emberi történelem kezdetétől fogva jelen van az emberben a harag és a sóvárgó vágy, melyek az áteredő bűn következményei. Az ember ellensége lett embertársának. Isten kijelenti e testvérgyilkosság gonoszságát: "Mit tettél? Testvéred vérének hangja fölkiált hozzám a földből. Most tehát átkozott leszel távol a földtől, amely megnyitotta száját és befogadta testvéred vérét a kezedből!" (Ter 4,10--11) (KEK 2259). Az Isten és az emberiség közötti szövetséget átszövi az emberi élet isteni ajándékára és az ember gyilkos erőszakára való emlékeztetés: "Lelketek vérét ugyanis számon fogom kérni (...). Aki embervért ont, annak ember ontsa ki a vérét; mert Isten képmására teremtetett az ember." (Ter 9,5--6) Az ó Szövetség a vért mindig az élet szent jelének tekintette. (Vö. Lev 17,14) E tanításra állandóan szükség van. (KEK 2260). A Szentírás meghatározza az ötödik parancsolat tilalmát: "Ne öld meg az ártatlant és az igazat" (Kiv 23,7). Az ártatlan szándékos megölése súlyosan ellenkezik az emberi lény méltóságával, az aranyszabállyal és a Teremtő szentségével. Az emberölést tiltó törvény egyetemes érvényű: mindenkit és minden egyes embert, mindig és mindenütt kötelez. (KEK 2261). Az Úr a Hegyi Beszédben megismétli a parancsolatot: "Ne ölj!" (Mt 5,21), és hozzáteszi a harag, a gyűlölet és a bosszúállás tilalmát. Sőt, Krisztus megkívánja tanítványától, hogy a másik arcát is tartsa oda (Vö. Mt 5,22--26.38--39), és szeresse ellenségeit. Ő maga nem védekezett, és megparancsolta Péternek, hogy tegye vissza hüvelyébe a kardját (Vö. Mt 26,52). (KEK 2262). A személyek és társadalmak törvényes önvédelme nem jelent kivételt az ártatlanok megölésének, a szándékos emberölésnek tilalma alól. "Amikor valaki önmagát védi, a tettből két következmény származhat: az egyik a saját életének megőrzése, a másik a támadó megölése." (Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae II--II. 64, 7) "Semmi nem tiltja, hogy egy cselekedetnek két hatása legyen, melyek közül csak az egyik szándékolt, a másik szándékon kívüli." (Aquinói Szent Tamás: ST II--II. 64, 7) (KEK 2263). Az önmagunk iránti szeretet az erkölcsiség alapvető principiuma marad. Törvényes tehát, hogy a saját élet megőrzéséhez való jogot érvényesítsék. Aki a saját életét védi, nem követi el az emberölés vétkét, még ha arra kényszerül is, hogy támadójára halálos csapást mérjen: Ha valaki a saját élete megvédésére nagyobb erőt alkalmaz, mint szükséges, a tette nem megengedett. Ha azonban mértékkel veri vissza az erőszakot, a védekezés megengedett (...). Nem szükséges az üdvösséghez, hogy az ember elmulassza az arányos védekezést azért, hogy elkerülje a másik megölését: mert a saját életére jobban kell vigyáznia, mint a másikéra (Aquinói Szent Tamás: ST II--II. 64, 7). (KEK 2264). A törvényes önvédelem nemcsak jog, hanem súlyos kötelezettség is lehet azok számára, akiknek mások életét kell védeniük. A közjó védelme megköveteli, hogy a jogtalan támadót ártalmatlanná tegyék. Ezen a jogcímen a közhatalom törvényes birtokosainak joga van a fegyver használatára is, hogy a gondjaikra bízott polgári közösség jogtalan támadóit visszaverjék. (KEK 2265). A közjó védelme követelményének megfelel az állam erőfeszítése annak érdekében, hogy az emberi jogokat és a polgári együttélés alapvető szabályait sértő magatartásformák terjedését megfékezze. A törvényes közhatalomnak joga és kötelessége a vétség súlyosságával arányos büntetés kiszabása. A büntetésnek elsősorban a bűn által okozott rendzavarás helyreállítása a célja. Amikor a büntetést a vétkes önként elfogadja, a büntetés engesztelő értelmet is nyer. A büntetés azon felül, hogy védi a közrendet és óvja a személyek biztonságát, gyógyító célzatú is: amennyire lehetséges, hozzá kell járulnia a vétkes megjavulásához. (KEK 2266). Az Egyház hagyományos tanítása -- a tettes kilétének és felelősségének teljes bizonyítását föltételezve -- nem zárja ki a halálbüntetéshez folyamodást olyan esetekben, amikor ez az egyetlen járható út az emberek életének hatékony megvédésére a jogtalan támadóval szemben. Ha pedig a vérontás nélküli eszközök elegendők a támadó elleni védekezésre és a személyek biztonságának megőrzésére, a hatalom ezekre az eszközökre korlátozódjék, mert ezek jobban megfelelnek a közjó konkrét javainak és inkább összhangban állnak az emberi személy méltóságával. Napjainkban ugyanis, mivel az állam olyan lehetőségekkel rendelkezik, melyekkel hatékonyan tudja büntetni a bűntényt, ártalmatlanná téve elkövetőjét, anélkül, hogy véglegesen megfosztaná a jobbulás lehetőségétől, a tettes kivégzésének szükséges volta "immár nagyon ritka, ha egyáltalán előfordul" (II. János Pál pápa: Evangelium vitae 56). (KEK 2267).
Feladat a mai napra: Korunkban már szinte megszokottá vált, hogy háborúról, emberölésről, erőszakról hallunk, nap mint nap láthatjuk a TV-ben. A Katekizmus erős felkiáltójelként elénk tárja, hogy ez nem normális! Sosem lehet normális! Átgondolom, mit vált ki belőlem a tanítás, a képek a TV-ben, interneten, hogyan viszonyulok az élethez és a körülöttem lévő emberek életéhez? Bocsánatot kérek Istentől, ha közömbösséget fedeznék fel magamban és kérem tőle a kegyelmet, hogy tegyen érzékennyé az élet igazi értéke iránt.

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma