Lk 12,49-53 (változások
kapcsolatokban)
Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást
akarnék, mint hogy lángra lobbanjon! Keresztséggel kell megkereszteltetnem.
Annyira szorongok, míg be nem teljesedik. Azt hiszitek, azért jöttem, hogy
békét hozzak a földre? Nem azt, hanem - mondom nektek - meghasonlást. Ezentúl
ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás közt: három kettő ellen, és
kettő három ellen. Meghasonlik az apa a fiával és a fiú az apjával, az anya a
lányával és a lány az anyjával, az anyós a menyével és a meny az anyósával.”
A keresztény életnek van
egy jelensége, amit mi is érzékelünk, amikor komolyan elkezdjük követni Jézus
Krisztust. A mai igerészben Jézus nagyon szélsőséges képeket használ: tüzet
jött dobni a földre, békétlenséget, meghasonlást? De hiszen Jézus azt a
parancsot adta nekünk, hogy szeressük egymást? Akkor hogyan férnek össze ezek a
dolgok? Először is fontos megfejtenünk, amit Jézus a „tűz” alatt ért. A tűz
jelképe Isten és a Szentlélek jelenlétének: Az
Egyiptomból való kivonulás valamint a pusztai vándorlás ideje alatt: Az Úr
nappal felhőoszlopban haladt előttük (Izrael népe előtt), hogy mutassa az utat, éjjel pedig tűzoszlopban,
hogy világítson nekik. (Kiv 13,21). Pünkösdkor pedig lángnyelvek jelentek meg nekik (az apostoloknak) szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre.
(ApCsel 2,3). A keresztség pedig, amivel Jézusnak meg kell keresztelkednie az
elközelgő kereszthalál, amellyel meg fogja váltani népét bűneitől. Jézus nagyon
várta ezt az órát, amiért jött, hogy megváltsa az emberiséget és elküldje a
Szentlelket. Ez a tűz, amit a földre dobni jött, és már nagyon várja, hogy a
Szentlélek eltöltse a földet. Minden embernek, aki Jézus nyomába akar szegődni,
követi akarja Őt, döntést kell hoznia Jézus mellett. És Jézus ezt nagyon
radikálisan fejezi ki: „Ha valaki követni
akar, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és
nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet a tanítványom. Aki nem veszi fel
keresztjét és nem követ, nem lehet a tanítványom. (Lk 14,26-27). Megint
csak kisarkítva arra akar Jézus rámutatni, hogy mindenekelőtt Istent kell
életünkben az első helyre tennünk. Őt illeti meg az első hely, senki mást.
Ezzel utal a tízparancsolatra, melynek három első parancsa az Isten
tiszteletére vonatkozik. Ez az alapja minden emberi kapcsolatnak. Ő tanít meg
minket jól, igaz szívvel, odaadással szeretni az embereket. Mégis az is igaz,
hogy Jézus Krisztus követése sok ember számára, aki nem ismerte meg jobban
Isten szeretetét, és nem adta át Istennek az első helyet életében, bolondnak
tartja azt, aki ezt teszi. Sokaknak szemet szúr, magasabb elvárásokkal vannak a
hívők iránt. De vannak országok, ahol megvonják emberi jogaikat, és üldözik a
keresztényeket, csak azért, mert Jézus Krisztushoz tartoznak. Családokban
gyakran érthetetlen, ha valaki túl sok időt tölt az imádsággal, szentmisére
járással, bigottnak tartják, szemrehányást tesznek, akár el is fordulnak tőle. Mit
kezdjünk olyan fajta változásokkal, melyek egyértelműen hitéletünk gyakorlása
révén jönnek? Jézus arra utal, hogy számítanunk kell ezzel, úgymond „normális”
velejárói a hitéletnek, hogy ellenkezést vált ki. Jézus mondja: „Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek
nevemért. Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül.” (Mt 10,22). Itt is
érvényben van: Ami van, annak szabad lennie. Mások felfogását nem tudom és nem
is kell megváltoztatnom. Csak Jézussal egyesülve gyöngéden elfogadhatom. Szabad
lennie, még ha meg is szenvedtet. Ha továbbra Jézus Krisztus jelenlétére
tekintek, megadja nekem a kegyelmet, hogy az ő szeretetével szeressem azokat,
akikkel most nehéz kapcsolatban állok, és életemet adjam értük.
Feladat a mai napra: A mai
imában kérem Jézust, hogy segítsen nekem kitartani a szeretetben, és kérem őt a
mai találkozásokért.