XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. június 21., vasárnap

Június 21



Jób 38, 1. 8-11; 2 Kor 5, 14-17; Mk 4, 35-41

Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: ,,Keljünk át a túlsó partra.'' Erre azok elbocsátották a tömeget, és Jézust magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is voltak velük. Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették és megkérdezték: ,,Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?'' Erre fölkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: ,,Hallgass el, nyugodj meg!'' A szél elállt, és nagy csendesség lett. Ekkor hozzájuk fordult: ,,Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?'' Nagy félelem fogta el ugyanis őket. Egymást kérdezgették: ,,Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?''

A mai evangéliumban arról hallunk, hogy Jézus is a tanítványok között volt, miközben azok a túlsó part felé eveztek. Útközben nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak úgy, hogy az már-már elmerült. Jézus a bárka végében aludt. Képzeljük bele magunkat a tanítványok helyzetébe. Aki már hajózott heves viharban, az jól tudja, hogyan érzi magát az ember ilyenkor. A tanítványokon a halálfélelem lett úrrá, de feszültségüket csak fokozta, hogy látták, Jézus nyugodtan alszik. Velünk is előfordulhat, hogy még dühösebbek leszünk, ha egy idegőrlő helyzetben valaki nyugodt marad. A tanítványok is hasonlóképpen érezhettek. Nem csoda, hogy felkeltették Jézust és megkérdezték: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Mindegyikünk életében adódnak olykor „viharok”, bizonytalan helyzetek, váratlan események. Ilyenkor a félelem szorongat minket. Úgy érezzük, hogy Jézus messze van, „alszik”, nem törődik velünk, nem segít, elfeledkezett rólunk. Merünk-e ilyenkor mégis Jézushoz fordulni, kérdéseinket és kéréseinket Neki feltenni? „Gyötrelmükben felkiáltottak az Úrhoz, aki szorongatásukból kihozta őket. Szellővé csendesítette a vihart, hullámai elcsitultak.” Jézus sem utasította vissza tanítványai kérését, hanem tettel válaszolt: „Erre fölkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: ,Hallgass el, nyugodj meg!' A szél elállt, és nagy csendesség lett.” Jézus hatalmasabb a természet erőinél. Tettével igazolja, hogy Ő Istentől jött. Ahol az ember lehetőségei véget érnek, Ő képes segíteni. Ezért kéri a tanítványoktól a Benne való bizalmat. Tőlünk is ezt kéri. Életünk viharos időszakaiban is velünk van, tudja, mit élünk át, tudja, mit miért enged megtörténni, vezet minket. Egyházunk, közösségünk bárkájában Jézus mindig velünk van. Fontos, hogy egymást is erősítsük abban, hogy Jézusban van a bizalmunk! Így válunk igazi evangelizációs közösséggé.

Feladat a hétre: Megfigyelem, mely szituációk nyugtalanítanak. Gyakran mondom: „Jézusom, bízom Benned.”

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma