XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2016. szeptember 19., hétfő

Szeptember 19.



Bevezető a Zsoltárhoz
A 22. zsoltár egy panaszdalból (vers 2-22) és egy hálaénekből (vers 23-32) áll össze. A zsoltár, amelyet Dávid királynak tulajdonítanak és a királyok korai korszakában keletkezett, az ártatlan igaz nagy szenvedéséről szól, ugyanakkor kifejeződik benne az Istenbe vetett megrendíthetetlen bizalom. A zsoltár első szavai önkéntelenül Jézusnak, a kereszten elhangzott utolsó szavaira emlékeztetnek: Istenem, Istenem, miért hagytál el.” Már említettük, hogy a zsoltároknak vannak messiási értelmük, és hogy maga Jézus is imádkozta a zsoltárok verseit és azok benne teljesedtek be. Ezzel kapcsolatban, a zsoltárban leírt szenvedések, az elhagyatottság előképei a Messiás szenvedésének. Az evangélisták aztán Krisztus szenvedésének megjövendölését látták benne. Nemcsak a zsoltár első kiáltását találjuk meg szó szerint az evangéliumokban, amikor azok Jézus szenvedéséről számolnak be, hanem más verseket is. Ezek ismerősek Jézus passiójából. Ha erről a zsoltárról elmélkedünk és átimádkozzuk, ezt három szempontból tehetjük: a zsoltárosra vonatkoztatva, aki leírta szíve mélyéből fakadó imádságát, vagy Jézusra vonatkoztatva, aki ezeket a szavakat egész mélységükben átélte, ill. minden idők emberének szenvedésére, vagyis önmagunkra vonatkoztatva is, hiszen saját életünkben is megtapasztalhatunk hasonlót.
Hétfő, szept. 19.                Zsolt 22,1-6                     (Istenem, Istenem, miért hagytál el?)
(A karvezetőnek a „Szarvasünő reggel...” dallamára - Dávid zsoltára.)
Istenem, Istenem, miért hagytál el, miért maradsz távol megmentésemtől, panaszos énekemtől?
Szólítalak nappal, Istenem, s nem hallod, szólítalak éjjel, s nem adsz feleletet.
Mégis te vagy a Szent, aki Izrael szentélyében lakik.
Atyáink benned reménykedtek, reméltek, s te megszabadítottad őket.
Hozzád kiáltottak és megmenekültek, benned bíztak és nem csalatkoztak.

„Istenem, Istenem, miért hagytál el, miért maradsz távol...?” Az imádkozó mélyen átéli az Istentől való elhagyatottságot. Hasonló érzés talán számunkra sem ismeretlen. Vajon ki nem érezte még úgy, hogy Isten nagyon távol van tőle, és hogy az imádságban nem kapott azonnal választ, visszajelzést Istentől? Ilyen helyzetben bennünk is felmerülhet a „miért” nagy kérdőjele: miért hagytál el, miért maradsz távol?” Miért nem érzem közelségedet? Miért van bennem csak vigasztalanság? Loyolai Szent Ignác szerint három oka lehet annak, amiért Isten megengedi a vigasztalanság állapotát: vagy saját hanyagságunk miatt, vagy az Úr megpróbál bennünket, vagy arra akar megtanítani, hogy a lelki vigasz megszerzése nem tőlünk függ, hanem az kegyelem. A zsoltáros ebben az állapotában egész szívvel Istenhez fordul és megemlékezik az ősök példájáról életükre és hitükre vonatkozóan. Atyáink benned bíztak és nem csalatkoztak.” Gondolkodjunk el azon, mit segíthet nekünk, ha a nagy kétségbeesésben mi sem adjuk fel teljesen hitünket, hanem képesek vagyunk kitartani az imádságban, éjjel-nappal Istenhez fordulni, mondván: „Én Istenem!”
Feladat a mai napra: Az Istennel kapcsolatos érzéseimre figyelek: mikor érzem, hogy Isten közel van hozzám, és mikor, hogy távol van tőlem.