Bevezető a Zsoltárhoz
A 22. zsoltár egy panaszdalból (vers 2-22) és egy
hálaénekből (vers 23-32) áll össze. A zsoltár, amelyet Dávid királynak
tulajdonítanak és a királyok korai korszakában keletkezett, az ártatlan igaz
nagy szenvedéséről szól, ugyanakkor kifejeződik benne az Istenbe vetett
megrendíthetetlen bizalom. A zsoltár első szavai önkéntelenül Jézusnak, a
kereszten elhangzott utolsó szavaira emlékeztetnek: „Istenem, Istenem, miért hagytál el.” Már
említettük, hogy a zsoltároknak vannak messiási értelmük, és hogy maga Jézus is
imádkozta a zsoltárok verseit és azok benne teljesedtek be. Ezzel kapcsolatban,
a zsoltárban leírt szenvedések, az elhagyatottság előképei a Messiás
szenvedésének. Az evangélisták aztán Krisztus szenvedésének megjövendölését
látták benne. Nemcsak a zsoltár első kiáltását találjuk meg szó szerint az
evangéliumokban, amikor azok Jézus szenvedéséről számolnak be, hanem más
verseket is. Ezek ismerősek Jézus passiójából. Ha erről a zsoltárról
elmélkedünk és átimádkozzuk, ezt három szempontból tehetjük: a zsoltárosra
vonatkoztatva, aki leírta szíve mélyéből fakadó imádságát, vagy Jézusra
vonatkoztatva, aki ezeket a szavakat egész mélységükben átélte, ill. minden
idők emberének szenvedésére, vagyis önmagunkra vonatkoztatva is, hiszen saját
életünkben is megtapasztalhatunk hasonlót.
Hétfő, szept. 19. Zsolt
22,1-6 (Istenem, Istenem, miért hagytál el?)
(A
karvezetőnek a „Szarvasünő reggel...” dallamára - Dávid zsoltára.)
Istenem,
Istenem, miért hagytál el, miért maradsz távol megmentésemtől, panaszos énekemtől?
Szólítalak
nappal, Istenem, s nem hallod, szólítalak éjjel, s nem adsz feleletet.
Mégis
te vagy a Szent, aki Izrael szentélyében lakik.
Atyáink
benned reménykedtek, reméltek, s te megszabadítottad őket.
Hozzád
kiáltottak és megmenekültek, benned bíztak és nem csalatkoztak.
„Istenem,
Istenem, miért hagytál el, miért maradsz távol...?” Az imádkozó mélyen átéli az Istentől való
elhagyatottságot. Hasonló érzés talán számunkra sem ismeretlen. Vajon ki nem
érezte még úgy, hogy Isten nagyon távol van tőle, és hogy az imádságban nem
kapott azonnal választ, visszajelzést Istentől? Ilyen helyzetben bennünk is
felmerülhet a „miért” nagy kérdőjele: „miért hagytál el, miért maradsz távol?” Miért nem érzem
közelségedet? Miért van bennem csak vigasztalanság? Loyolai Szent Ignác szerint
három oka lehet annak, amiért Isten megengedi a vigasztalanság állapotát: vagy
saját hanyagságunk miatt, vagy az Úr megpróbál bennünket, vagy arra akar
megtanítani, hogy a lelki vigasz megszerzése nem tőlünk függ, hanem az kegyelem.
A zsoltáros ebben az állapotában egész szívvel Istenhez fordul és megemlékezik
az ősök példájáról életükre és hitükre vonatkozóan. „Atyáink benned bíztak és nem csalatkoztak.”
Gondolkodjunk el azon, mit segíthet nekünk, ha a nagy kétségbeesésben mi sem adjuk
fel teljesen hitünket, hanem képesek vagyunk kitartani az imádságban,
éjjel-nappal Istenhez fordulni, mondván: „Én Istenem!”
Feladat a mai napra: Az Istennel kapcsolatos érzéseimre
figyelek: mikor érzem, hogy Isten közel van hozzám, és mikor, hogy távol van
tőlem.