Zsolt 22,23-27 (Nevedet hirdetni fogom testvéreim előtt)
Nevedet
hirdetni fogom testvéreim előtt, és a közösségben dicsőítlek téged.
Ti,
akik félitek az Urat, áldjátok, Jákob fiai, magasztaljátok! Félje őt Izrael
minden törzse!
Hiszen
ő nem szégyellte, nem vetette meg a szegény nyomorát, nem rejtette el előle
arcát, meghallgatta, amikor hozzá kiáltott.
A
tied dicséretem a nagy közösségben, azok előtt, akik félnek téged, beváltom
fogadalmam.
A
szegények esznek és jóllaknak. Dicsőítsék az Urat mind, akik keresik: szívük
élni fog mindörökké!
A mai versekkel kezdődik a szoltár második
része, amely hálaáldozattal egybekötött hálaének. Feltűnik, hogy a zsoltáros
most már nem kizárólag 1. személyű állítmányokkal beszél, mint előtte. Az első
mondatban még ezt használja, mivel ez a hálaének jellemzője. „Nevedet hirdetni fogom… dicsőítlek téged.”
Utána pedig a közösséget is felszólítja az Úr dicséretére, tiszteletére és
félelmére. Általános vallomásokat tesz Isten működéséről, bár belefoglalja
saját tapasztalatát is, az átélt szabadítást. Isten „nem vetette meg a szegény nyomorát, nem
rejtette el előle arcát, meghallgatta, amikor hozzá kiáltott.” A zsoltár
olvasásánál úgy tűnik, hogy az átmenet a második részbe elég gyorsan történik
meg, maradhat bennünk némi kíváncsiság, vajon mi történik közben, hogyan
segített neki az Isten. Azt kell elképzelnünk, hogy a zsoltáros életében a
kettő között eltelt valamennyi idő, talán napok, hetek is. A lényeg azonban az,
hogy Isten meghallgatja imádságunkat, bármennyi idő múljék is el közben: Isten
nem rejti el előlünk arcát, bármennyire másként érezzük is olykor. „Ő nem szégyellte, nem vetette meg a szegény
nyomorát.” Erre a bizonyosságra kell építenünk életünket, különösen, amikor
szegényeknek, nyomorultaknak érezzük magunkat. Nekünk sem kell szégyellnünk
Isten előtt, ha gyengék vagyunk. Előtte olyannak mutathatjuk magunkat,
amilyenek valójában vagyunk, minden szegénységünkkel együtt. Ebben rejtőzik
szabadulásunk. A zsoltáros ezt a megtapasztalt szabadulást szeretné megosztani
a közösséggel. Nyilvánosan szeretne beszélni róla. Hitünk csakúgy, mint Isten –
tapasztalataink, nemcsak személyes ügyek, hanem közösségiek is. Hogyan éljük
meg a hitnek ezt a dimenzióját? Add, Uram, hogy egyre jobban meg tudjam osztani
hitemet testvéreimmel. „Nevedet
hirdetni fogom testvéreim előtt, és a közösségben dicsőítlek téged.”
Feladat a mai napra: Elgondolkozom azon, kivel tudnék a mai napon
együtt imádkozni és igyekszem ezt meg is valósítani.