XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

Jelen elmélkedés témája:

A következő elmélkedéseket a Ferenc Pápa "Gaudete et exsultate" című apostoli buzdításából vesszük.
A „Gaudete et exsultate” kezdetű apostoli buzdítás, a keresztény ember életszentségre szóló jézusi meghívottságából indul ki, és miközben rámutat a jelen kor veszélyes útvesztőire, kijelöli az evangéliumok ajánlotta utat. Az életszentségre meghívottság mindenkinek szól!

2017. december 14., csütörtök

December 14.



Szomorúság    Lk 7,11-16
Történt pedig, hogy ezután egy Naim nevű városba ment, és vele mentek tanítványai és nagy népsokaság. Mikor a város kapujához közeledett, íme, egy halottat vittek ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a város sok lakosa kísérte. Amikor meglátta őt az Úr, megkönyörült rajta, és ezt mondta neki: »Ne sírj!« Majd odament, és megérintette a koporsót. Erre azok, akik vitték, megálltak. Ezt mondta: »Ifjú! Mondom neked: kelj föl!« A halott pedig felült és beszélni kezdett. Ekkor átadta őt anyjának. Mindnyájukat elfogta a félelem, és így dicsőítették Istent: »Nagy próféta támadt közöttünk!« És: »Isten meglátogatta az ő népét!«.

A szomorúság gyakori jelenség mindannyiunk életében. Amint a mai idézetben láthatjuk, szomorúságunk egyik fő oka az elveszítés, valaminek vagy valakinek az elveszítése, akár azért mert valaki meghal, vagy elköltözik, vagy magunk elköltözünk, munkahelyet váltunk, valamit eltulajdonítanak tőlünk, stb. Emberi tulajdonságunk, hogy amit/akit megszeretünk, ahhoz valamilyen szinten hozzátapad a szívünk, és amikor elveszítjük úgy érezzük, mintha a szívünket tépték volna ki. A fönti gyászmenetben egy édesanya egyetlen fiát veszítette el. A fiú egyetlen hozzátartozója volt, hiszen a férjét is már eltemette. Milyen borzalmas fájdalom lehetett az anyának elveszíteni egyetlen gyermekét! Jézusnak, amikor meglátta ezt a gyászmenetet, megesett rajta a szíve, megkönyörült rajta, és ezt mondta neki: »Ne sírj!« Majd odament, és megérintette a koporsót... Ezt mondta: »Ifjú! Mondom neked: kelj föl!« A halott pedig felült és beszélni kezdett. Milyen érdekes az a megjegyzés, hogy Jézus megérintette a koporsót. Hányszor van az, hogy gyászunkban egyedül akarunk lenni, fájdalmunkat magunkban viseljük, és nem engedjük, hogy valaki megérintse. Pedig ebből az érintkezésből új élet támad! Jézus visszaadta az anyának egyetlen fiát. A szomorúságnak még egy másik oka is lehet, ami szorosan fűződik a gyászhoz: a kommunikáció elveszítése. Érdekes az a megjegyzés is, hogy a fiú, miután feléledt és felült, beszélni kezdett. Leginkább akkor érezzük azt, hogy élünk, amikor kommunikálni tudunk, amikor másokkal beszélgetünk, megoszthatjuk élményeinket. Aki már nem tud kommunikálni, az  valamilyen szinten már csak vegetál. A kommunikáció az élet jele. Ma elgondolkozhatunk azon, hol tapasztalunk szomorúságot, gyászt, a kommunikáció hiányát? Hogyan tudnék egy új lépést tenni a másik felé? Jézus azért jött, hogy megérintsen minket, és visszaadja nekünk az életet, azt ami elveszett.

Feladat a mai napra: Megpróbálok beszélgetni azzal, akivel megszakadt valamilyen oknál fogva a kapcsolat, vagy ha nem tudok vele beszélgetni, akkor imádkozom érte.