Lk 5,1-11 („Ne félj! Ezentúl
emberhalász leszel.”)
Amikor
egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett oda hozzá, hogy
hallgassa az Isten szavát. Látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A
halászok kiszálltak, és a hálót mosták. Beszállt hát az egyik bárkába,
Simonéba, s megkérte, hogy lökje egy kicsit beljebb a parttól. Aztán leült, és
a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz:
„Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra!” „Mester, egész éjszaka
fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót” -
válaszolta Simon -, és így is tett, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni
kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy menjenek
segíteni. Mentek is, és úgy telerakták mind a két bárkát, hogy majdnem
elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra
fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!” Mert a szerencsés
halfogás láttán társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és
Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus így szólt Simonhoz: „Ne
félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Kivonták a hajókat a partra, és mindenüket
elhagyva követték.
Ezen a héten Lukács evangélium ötödik
fejezetén elmélkedhetünk. Az első történet a csodálatos halfogásról Lukács
saját története, más evangéliumban más módon számolnak be az apostolok
meghívásáról. Minden hivatástörténet olyan, mint egy életprogram az ember
számára. Az ő saját életének történetére, megtérésére és küldetésére mutat rá.
Jézus a Genezáret tavánál állt és tanítani készült a köréje sereglő tömeget.
Akkor látja, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálót mosták. Később kiderül, hogy az
egész éjszaka halászni voltak, de nem fogtak semmit. Felidézhetjük lelki
szemeink előtt ezt a szituációt és hangulatot. Mint egy csendélet: a bárkák, a
halászok, akik a hálójukat mossák... Mit érezhettek magukban, min
gondolkozhattak? Lehet, hogy közben nem is sokat beszélgettek egymással a
halászok. Talán családjaikra gondoltak, csalódott szemeikre, hiszen a halászok
ebből éltek, ebből kellett eltartaniuk családjukat. Milyen elkeserítő lehetett
számukra, hogy az egész éjszaka a semmiért fáradoztak... És ebbe a helyzetbe
jön bele Jézus. Beszáll Simon bárkájába és azt kéri, hogy lökje őt beljebb a
vízbe. Mi lehetett Simon belső reakciója? Engedelmeskedett, megtette, amit
Jézus kért. Hagyta, hogy Jézus prédikáljon. Hallgatta, vagy szunyókált? Nem
tudjuk. De Jézus egyszer csak megszólította őt: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra!” És
Simonból kitört az egész keserűség. „Mester,
egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit,... mégsem áll meg a
panaszkodásban, önsajnálatban, hanem hittel hozzáteszi: de a te szavadra, kivetem a hálót.” És Jézus megajándékozza Isten
gondoskodó szeretetének bőségével. Annyi halat fogtak mint még sosem. Simon
felismeri Jézusban az Istent és saját magát. Félelem fogta el: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember
vagyok!” Képzeljük magunk elé Jézus tekintetét. Micsoda mérhetetlen nagy
irgalom sugározhatott belőle. Jól tudja, hogy ki ez a Simon, ismeri szíve
kérdéseit, keserűségét, és azt is tudja, hogy ez a Simon még sokkal többre
képes, ha Jézussal együttműködik. Ezért azt mondja neki: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Ez életének igazi küldetése.
Elhívja régi halászéletéből, hogy ezentúl emberhalász legyen, embereket
vezessen el az Istenhez. Simon mindig újra erőt és ihletet merített ebből az
eseményből, hogy betöltse küldetését. Milyen az én hivatásom története? Milyen
küldetést kaptam Istentől?
Feladat a mai napra: Felidézem
magamban hivatásom történetét, és engedem, hogy Jézus újra megerősítse
küldetésemet. Ha még nem rendelkezem ilyen élménnyel, akkor kérhetem Jézust és
rendelkezésére bocsáthatom életemet.