1Kir 17, 7-16 (Isten csodát tud művelni,ha elengedem, amibe kapaszkodom)
Egy bizonyos idő elteltével történt, hogy a
patak kiszáradt, mert nem esett eső az országban. Akkor az Úr
így szólt hozzá: "Kelj
útra, és menj el a Szidonhoz tartozó Careftába és maradj ott. Nézd, ott
megparancsoltam egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad." Erre útra
kelt és elment Careftába. Amikor a város kapujához ért, épp ott volt egy
özvegyasszony - rőzsét szedegetett. Megszólította és azt mondta neki:
"Hozz nekem egy kis vizet korsóban, hadd igyam!" Amikor
elment hozni, utána szólt: "Hozz egy harapás kenyeret is!" Azt
felelte: "Amint igaz, hogy a te Istened él: nincs sütve semmim, csak egy
marék lisztem van a szakajtóban, meg egy kis olajam a korsóban. Épp azon
vagyok, hogy rőzsét szedjek, aztán megyek és elkészítem magamnak és fiamnak.
Megesszük, aztán meghalunk." Illés
azonban így válaszolt neki. "Ne félj! Menj, s tedd, amit mondtál; csak
előbb csinálj belőle egy kis lángost, aztán hozd ki nekem; magadnak és fiadnak
csak utána készíts. Mert azt mondja az Úr, Izrael Istene: A
szakajtó ne ürüljön ki, a korsó ne apadjon el addig, amíg az Úr esőt nem hullat
a földre." Elment hát
és úgy tett, amint Illés mondta. S volt mit ennie, neki is, fiának is. A szakajtó nem ürült ki, és a korsó nem apadt
ki az Úr szava szerint, amelyet Illés által hallatott.
Az Istennel való párbeszédben ráébredünk arra, hogy az ő logikája más, és
teljes bizalmat kíván tőlünk. Vannak élethelyzetek, amikor olyasmire hív
minket, ami számunkra teljesen lehetetlennek tűnik. A fönti történetben nem kis
dolgokról van szó, hanem létfontosságú dolgokról. Isten arra kéri az
özvegyasszonyt Illésen keresztül, hogy még az utolsó falat kenyerét is engedje
át neki, tehát még a saját életéhez se ragaszkodjon. Micsoda nehéz kéréssel
szembesítette őt Illés! Olyan ez, mint annak az embernek a helyzete, aki egy
mély szakadékba zuhant, és sikerült egy faágon megkapaszkodnia. És egy hang
megszólalt: Engedd el! – Mit tennék? Az özvegyasszony megteszi! Teljes
bizalommal átengedi magát Isten szavának. És így megtapasztalhatta e bizalomnak
csodálatos erejét! Ha te mondod, Uram, megteszem! Erre a bizalomra hív minket
is: Ne félj, csak bízzál! És akkor észrevehetjük, hogy Isten egyáltalán nem
játszik az életünkkel, nem önkényesen bánik velünk, nem hagy minket a
szakadékban lezuhanni, nem hagyja, hogy porul járjunk, vagy elvesszünk: hanem
megmutatja nekünk szeretetének nagyobb jelét: Valóban gondoskodik rólunk, amint
azt megígérte: A szakajtó nem ürült ki,
és a korsó nem apadt ki az Úr szava szerint, amelyet Illés által hallatott.
Feladat a mai napra: Mire hív
engem ma Isten? Mi az, amit már talán jó párszor kért tőlem, de féltem
megtenni? Elbeszélgetek róla, és kérem a Szentlélek segítségét, hogy erősítse
meg hitemet és bizalmamat.