Mik 5,1-4a; Zsid 10,5-10; Lk 1,39-45
1De te,
(Betlehem) Efrata, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled
születik majd nekem, aki uralkodni fog Izrael felett. Származása az ősidőkre, a
régmúlt időkre nyúlik vissza. 2Ezért
elhagyja őket az Úr, míg nem szül, akinek szülnie kell, és testvéréhez, Izrael
fiaihoz vissza nem tér a maradék. 3Föllép
és legelteti nyáját az Úr erejében, az Úrnak, az ő Istenének fenséges nevében.
Letelepedhetnek, mert hatalmát kiterjeszti egészen a föld határáig. 4Ő maga a béke lesz.
December 8-án elkezdődött a Ferenc pápa által
meghirdetett irgalmasság éve. Egyik legfontosabb üzenete a „Misericordiae
vultus” (irgalmasság arca) kezdetű bullájának, amivel meghirdette e jubileumi
évet, hogy „állandóan szemlélnünk kell az irgalmasság misztériumát”.[1]
Elmélkedéseinkkel ennek a hívásnak szeretnénk eleget tenni, és a napi vagy
választott olvasmányok valamit a bulla ill. más egyházi dokumentum segítségével
szemlélni Isten irgalmasságának misztériumát. A Szentírás szövege Isten igéje.
De nem egy halott szó, hanem az élő Isten ma is aktuális és hathatós szava.
Benne megismerhetjük szíve gondolatát, Isten érzésvilágát, az irgalom isteni
logikáját. Az ő szava nem csak azoknak az embereknek szólt, akiknek elsősorban
íródott 4000 vagy 2000 évvel ezelőtt, hanem ma is épp annyira aktuális, és
nekünk szól, nekem és neked. Isten rám és rád tekint, amikor kimondja szavát.
Hozzám és hozzád beszél egészen személyesen. Akarja, hogy egyre jobban
megértsük őt, engedjük, hogy szava megérintse a szívünket, örömöt és hálát
fakasszon bennünk, és arra serkentsen minket, hogy egész szívünkből választ
adjunk szeretetére.
Ezen a héten főleg az ószövetségi részeken
keresztül szeretnék szemlélni Isten irgalmának logikáját. Biztosan nem
véletlen, hogy pont Dec. 8-án, „Mária szeplőtlen fogantatásának ünnepén”
kezdődött el a szent év. A nap olvasmányai rámutattak a megváltás
szükségességére és okára. Az ember elfordult Istentől, bűnbe esett (vö. Ter 3),
és mivel ezt az egységet, amit az Édenkertben elveszített, önmagától már nem
állíthatta helyre, Isten belépett a történelembe, hogy végérvényesen megváltást
szerezzen gyermekeinek (Ef 1,1-14; Lk 1,26-38). A héber „irgalom” szónak igazából
3 komponense van: 1. „lehajol”, 2. „elköteleződik”, 3.”az anyaméhben megélt
teljes egység”. Mikeás próféta jövendölésének középpontjában, aki Kr.e. 8.
században élt Izajás próféta korában, a Dávid-hagyomány áll, egy eljövendő
uralkodót hirdet meg, aki Betlehemből fog származni és Isten képviselője,
választottja lesz. Az Ő erejével fog uralkodni, a béke megtestesítője lesz,
amely új kezdetet fog hozni. A háttérben Isten népének igazságtalanságai és
romlottsága állnak, akik egyre jobban elfordultak Istentől, és bár próféták
által próbálta Isten helyes útra terelni népét, mégsem hallgattak rá. Mégis, és
pont itt mutatja meg Isten az ő irgalmát: nem legyint rájuk, nem hagyja őket
elveszni, hanem tudtul adja nekik tervét, hogy elküldi választottját, aki maga a
béke lesz. Itt is láthatjuk: Isten lehajol népéhez, végérvényesen akar
lehajolni hozzá, elkötelezi magát népe iránt, hogy helyreállítsa azt az
egységet, ami a paradicsomi állapotot jellemezte. Amikor Izraelre tekintünk, ne
felejtsük el, hogy ez rólam és rólad is szól! Isten szíve mélyén óhajtja a
velem/veled való egységet és ezért mindent megtesz, hogy ezt végérvényesen
megvalósítsa: mert fontosak vagyunk számára. Mert, ahogy egy anya nem tud
megfeledkezni méhe szülöttétől, Isten sem tud elfeledkezni egyik gyermekéről
sem, akit saját képmására és hasonlatosságára teremtett. Szíve legmélyéből
kívánja és akarja számunkra ezt a békét.
Feladat a mai napra: A 4. adventi gyertya fényében csöndben próbálom
szemlélni és közel engedni magamhoz Isten legmélyebb vágyát.