2Kor 12,5-10 (Az erő a gyöngeségben nyilvánul meg)
Ilyen
dolgokkal dicsekszem, de magammal nem dicsekszem, hacsak gyöngeségeimmel nem.
Pedig ha (valóban) dicsekedni akarnék, nem volnék balga kérkedő, hiszen igazat
mondanék. De óvakodom tőle, nehogy valaki többre értékeljen engem annál, amit
bennem lát vagy tőlem hall. De hogy a nagyszerű kinyilatkoztatás elbizakodottá
ne tegyen, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul csapkodjon, és
el ne bízzam magam. Háromszor kértem ezért az Urat, hogy szabadítson meg tőle,
de azt felelte: „Elég neked az én
kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.”
Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje
költözzön belém. Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban,
nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok,
akkor vagyok erős.
Nemrég egy
prédikációban arra buzdította a pap a hallgatóságát, hogy menjenek akkor is
gyónni, ha újra ugyanazt fogják elmondani. Megindítónak tartottam ezt a
buzdítást, mert kinek nem fut át ez a gondolat a fején: „miért menjek gyónni,
ha mindig csak ugyanazokat a bűnöket fogom felsorolni?” Nem könnyű számunkra
gyöngeségeinket beismerni, sokszor magunk előtt sem, és még nehezebb mások
előtt. Az élet bölcsességéhez azonban hozzátartozik, hogy tanuljunk jól bánni
magunkkal, amikor gyöngék vagyunk. „Amikor gyönge vagyok, akkor vagyok
erős”, állítja Pál
apostol a korintusiaknak írt levelében. De ha kiszakítjuk ezt a mondatot összefüggéséből,
magától nem lesz érthető. Aki gyönge az gyönge, és nem erős. Vajon mitől
lehetne valaki erős, ha gyönge? A kulcsszó itt az elfogadás és a befogadás. A
korintusiaknak írt levéléből kiderül, ahogyan Szent Pál küzd ezzel a tövissel,
amit erősen érez testében. (Az exegéták eddig nem tudták megállapítani, mit
jelent ez a tövis, de valószínűleg egy visszaforduló kísértést, amely Pál
gyönge pontjára céloz). Ettől a gyöngeségtől Pál szeretne szabadulni. „Háromszor kértem ezért az Urat, hogy szabadítson
meg tőle”. Az Úr pedig nem szabadította meg, hanem az elfogadás útját
mutatta meg neki: „Elég neked az én
kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.”
Ilyen módon kincsként is tekinthetjük
gyengeségeinket. Kincsekké válnak, ha elfogadjuk és engedjük, hogy Krisztus
ereje költözzön belénk. Gyöngeségeinkben forduljunk bátran újra és újra
Jézushoz, ahogyan Pál tette ezt, addig, ameddig nem válaszol személyesen, akkor
is, ha többször, mint háromszor kell kérni.
Feladat a mai napra: Ha gyöngének érzem magamat a mai napon,
többször azt mondom Jézusnak: „Elég a te kegyelmed, áldj meg gyöngeségemben!”