Iz 25,6-1a (ő az Úr, s mi benne bíztunk)
A
Seregek Ura bőséges lakomát rendez minden nemzetnek ezen a hegyen. Lakomát,
ahol lesz finom bor, zsíros, legjava falat, és erős színbor. És ezen a hegyen
leveszi a leplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden
nemzetet elborított. Örökre megsemmisíti a halált. Istenünk, az Úr letörli a
könnyet minden arcról lemossa népéről a gyalázatot, lemossa az egész földön. ő,
az Úr mondta ezt. Azon a napon majd így beszélnek: Íme, a mi Istenünk! Benne
reméltünk. hogy ő megszabadít minket, ő az Úr, s mi benne bíztunk. Örüljünk és
ujjongjunk szabadításának! Lám az Úr keze megpihen e hegyen.
Az elmúlt héten elkezdtünk arról elmélkedni, hogy a szeretettől
származunk. Eredetünk az Isten, aki akart és megalkotott minket, aki anyánk
méhétől fogva már ismert minket, és még mielőtt megszülettünk volna,
felszentelt és prófétának rendelt minket (vö. Jer 1,4-5). Vagy Szent Ágoston
szavaival élve: magának teremtett minket az Isten. Az övéi vagyunk. Ő az
eredetünk és a végcélunk. Mennyire vágyik Isten arra, hogy Vele közösségben
éljünk, hogy egy nagy családot alkossunk! A mai szentírási idézetek számunkra
ismerős helyzetet tár elénk. S olvasva talán emlékszünk is olyan családi
találkozókra, amikor a család apraja és nagyja együtt volt, esetleg egy nagyobb
ünnep alkalmával, a nagyszülők házában, ahol ott voltak nagynénéink,
nagybátyáink, unokatestvéreink, talán még akár a dédszülők… Ilyen lakomás
együttlétről beszél Jézus, amikor a mennyek országát hasonlítja egy olyan
helyzethez, „mint amikor egy király menyegzőt rendezett a
fiának” (Mt 22,1). Isten
is szereti a nagy család együttlétét. Arra vágyik, hogy mindenki egy
szívvel-lélekkel együtt legyen, egy legyen. És ezért mindent megtesz.
Megrendezi a lakomát, ahol lesz finom
bor, zsíros, legjava falat, és erős színbor. Meghívja a vendégeket. Mert
egy a célja: hogy levegye a leplet, amely
minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított.
Azaz, láthassák az Istent arcról arcra, azt, aki szereti őket, akitől
származnak, és szívük elteljen örömmel és nevetéssel, teljes legyen a
boldogságuk. Isten már nem akarja a halált és a könnyeket, melyek a bűn valóságából
származnak. Arra vágyik, hogy mindenki megélhesse a tiszta szívűek boldogságát,
hogy megláthatják az Istent (vö. Mt 5,8). Hiszen ebben a színről-színre
látásban érthetjük meg, élhetjük meg igazi méltóságunkat és értékünket, amit
szintén fátyol takart. Isten fényt akar deríteni az igazságra, arra a
mérhetetlenül nagy és csodálatos méltóságra, ami az Isten gyermekeié. Ehhez
képest az evangéliumi példabeszéd beszámol Isten nagy szomorúságáról, hogy a
hívott vendégek nem jöttek el, és még a menyegzőn megjelentek közül is voltak,
akik felkészületlenül voltak jelen, nem ismerték fel e menyegzőn való részvétel
igazi értékét. A mai napon elgondolkodhatunk azon, hogy mit jelent számomra az
a tény, hogy Isten gyermeke vagyok? Tudom-e hálával, ajándékként fogadni ezt a
meghívást? Készülök-e bensőleg arra, hogy ma a szentmisén Istennel, Mennyei
Atyámmal találkozhatok?
Feladat a mai napra: Megfontolom e hitigazságot, és az imádság
helyét az életemben. Hogyan tudnám megadni Istennek az őt illető időt és helyet
az életemben?