XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. február 5., vasárnap

Február 5.


Iz 25,6-1a                             (ő az Úr, s mi benne bíztunk)
A Seregek Ura bőséges lakomát rendez minden nemzetnek ezen a hegyen. Lakomát, ahol lesz finom bor, zsíros, legjava falat, és erős színbor. És ezen a hegyen leveszi a leplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított. Örökre megsemmisíti a halált. Istenünk, az Úr letörli a könnyet minden arcról lemossa népéről a gyalázatot, lemossa az egész földön. ő, az Úr mondta ezt. Azon a napon majd így beszélnek: Íme, a mi Istenünk! Benne reméltünk. hogy ő megszabadít minket, ő az Úr, s mi benne bíztunk. Örüljünk és ujjongjunk szabadításának! Lám az Úr keze megpihen e hegyen.

Az elmúlt héten elkezdtünk arról elmélkedni, hogy a szeretettől származunk. Eredetünk az Isten, aki akart és megalkotott minket, aki anyánk méhétől fogva már ismert minket, és még mielőtt megszülettünk volna, felszentelt és prófétának rendelt minket (vö. Jer 1,4-5). Vagy Szent Ágoston szavaival élve: magának teremtett minket az Isten. Az övéi vagyunk. Ő az eredetünk és a végcélunk. Mennyire vágyik Isten arra, hogy Vele közösségben éljünk, hogy egy nagy családot alkossunk! A mai szentírási idézetek számunkra ismerős helyzetet tár elénk. S olvasva talán emlékszünk is olyan családi találkozókra, amikor a család apraja és nagyja együtt volt, esetleg egy nagyobb ünnep alkalmával, a nagyszülők házában, ahol ott voltak nagynénéink, nagybátyáink, unokatestvéreink, talán még akár a dédszülők… Ilyen lakomás együttlétről beszél Jézus, amikor a mennyek országát hasonlítja egy olyan helyzethez, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának” (Mt 22,1). Isten is szereti a nagy család együttlétét. Arra vágyik, hogy mindenki egy szívvel-lélekkel együtt legyen, egy legyen. És ezért mindent megtesz. Megrendezi a lakomát, ahol lesz finom bor, zsíros, legjava falat, és erős színbor. Meghívja a vendégeket. Mert egy a célja: hogy levegye a leplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított. Azaz, láthassák az Istent arcról arcra, azt, aki szereti őket, akitől származnak, és szívük elteljen örömmel és nevetéssel, teljes legyen a boldogságuk. Isten már nem akarja a halált és a könnyeket, melyek a bűn valóságából származnak. Arra vágyik, hogy mindenki megélhesse a tiszta szívűek boldogságát, hogy megláthatják az Istent (vö. Mt 5,8). Hiszen ebben a színről-színre látásban érthetjük meg, élhetjük meg igazi méltóságunkat és értékünket, amit szintén fátyol takart. Isten fényt akar deríteni az igazságra, arra a mérhetetlenül nagy és csodálatos méltóságra, ami az Isten gyermekeié. Ehhez képest az evangéliumi példabeszéd beszámol Isten nagy szomorúságáról, hogy a hívott vendégek nem jöttek el, és még a menyegzőn megjelentek közül is voltak, akik felkészületlenül voltak jelen, nem ismerték fel e menyegzőn való részvétel igazi értékét. A mai napon elgondolkodhatunk azon, hogy mit jelent számomra az a tény, hogy Isten gyermeke vagyok? Tudom-e hálával, ajándékként fogadni ezt a meghívást? Készülök-e bensőleg arra, hogy ma a szentmisén Istennel, Mennyei Atyámmal találkozhatok?
Feladat a mai napra: Megfontolom e hitigazságot, és az imádság helyét az életemben. Hogyan tudnám megadni Istennek az őt illető időt és helyet az életemben?

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma