XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. április 1., szerda

Április 1: Nagyszerda

Iz 50,4-9a; Mt 26,14-25        (tudom, hogy nem kell szégyenkeznem)

Ekkor a tizenkettő közül az egyik, a karióti Júdás, elment a főpapokhoz, és ezt kérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekre adom?” Azok harminc ezüstöt fizettek neki. Attól kezdve már csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa nekik. Az utolsó vacsora
A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hogy akarod, hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” Így felelt: „Menjetek be a városba ehhez meg ehhez, és mondjátok meg neki, hogy a Mester üzeni: Közel az időm, nálad költöm el tanítványaimmal a húsvéti vacsorát.” A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, elkészítették számára a húsvéti bárányt. Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkét tanítvánnyal. Vacsora közben megszólalt: „Bizony mondom nektek, egyiketek elárul.” Erre igen elszomorodtak és sorra megkérdezték: „Csak nem én vagyok az, Uram?”  „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el” - felelte. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.” Erre Júdás, az árulója is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, mester?” „Magad mondtad” - válaszolta.

Elközelget a húsvéti vacsorának előkészülete. Sok nyüzsgést jelenthetett, hiszen mindent be kellett szerezniük, a bárányt, a fűszereket, a bort, aztán a kovásztalan kenyeret megsütni... Az asszonyok is besegítettek ebbe a munkába. Mi mehetett végig Mária szívében, miközben esetleg ő gyúrta és sütötte a lepényeket? Elképzelhető, hogy nagyon elgondolkoztatta őt Júdás élete, csalódása, Jézus tanítása, útja,... Talán visszacseng benne, amit Jézus mondott: „Bizony mondom nektek, egyiketek elárul.” Milyen fájdalmas lehet egy anya számára, ha a fiát elárulják, érzékeli, hogy az emberek összeesküdnek ellene, a vesztét keresik? Talán őt mint anyát is megvetették, gyalázták, mert ő nevelte Fiát? Hogyan lehet bánni ilyen szituációval? Megint csak a szenvedő szolga éneke bepillantást adhat a Szűzanya szívébe: „Isten, az Úr megadta a nyelvet, a tanítványok nyelvét. Hogy megfelelhessek a fáradtaknak, maga adja ajkamra a szót. Reggelenként ő teszi figyelmessé fülemet, hogy rá hallgassak, mint a tanítványok. Isten, az Úr nyitotta meg a fülemet. S én nem álltam ellen, és nem hátráltam meg. Hátamat odaadtam azoknak, akik vertek, arcomat meg, akik tépáztak. Nem rejtettem el arcomat azok elől, akik gyaláztak és leköpdöstek. Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent. Arcomat megkeményítem, mint a kőszikla, s tudom, hogy nem kell szégyenkeznem. Közel van, aki igazságot szolgáltat nekem. Ki szállhat velem perbe? Álljunk ki együtt! Ki az ellenfelem? Jöjjön ide hozzám! Isten, az Úr siet segítségemre. Ki ítélhet el?” (Iz 50,4-9)
Feladat a mai napra:  Megküzdök ma a szelídségét, és felajánlom azért, akivel nehéz a kapcsolatom.
Nagycsütörtök, márc. 28.   Lk 22,14                     (Ez az én testem, amelyet értetek adok)
Amint elérkezett az óra, asztalhoz telepedett a tizenkét apostollal együtt. Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: „Vegyétek, osszátok el magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.” Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak.

Ma ünnepeljük az Eucharisztia alapítását. A kánai menyegzőn még nem jött Jézus órája, de most itt van, a szeretet odaadás órája: hogy mindörökké az élet kenyerévé tegye saját testét. Jézus beszélt Máriával, edesanyjával, órájáról. Mária tudta, hogy mikor érkezett el Jézus órája. Bár az evangélisták nem írnak semmit közvetlenül Mária és Eucharisztia alapításának kapcsolatáról, azonban bizonyos módon Mária élete összeköttetésben van az Utolsó Vacsora eseményével. Nagyon segíthet a mai napon arról is elmelkédni, amit ezzel kapcsolatban írt II. János Pál pápa, Ecclesia de Eucharistia enciklikájában: „Ha az Eucharisztia a hit misztériuma, mely annyira felülmúlja értelmünket, hogy a legtisztább ráhagyatkozásra kötelez Isten szava iránt, Máriánál jobban senki sem segíthet és nem lehet jobb vezetőnk e magatartásban. Amikor megismételjük, amit Krisztus tett az Utolsó Vacsorán, teljesítve az ő ,,ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!'' parancsát, engedelmeskedünk Máriának is, aki arra biztat, hogy fenntartások nélkül engedelmeskedjünk az ő Fiának: ,,Tegyétek meg, amit mond nektek” (Jn 2,5). A kánai menyegzőn tanúsított anyai gondoskodásával mintha azt mondaná nekünk Mária: ,,Ne féljetek, bízzatok Fiam szavában. Ő, aki képes volt borrá változtatni a vizet, ugyanúgy képes a kenyeret testévé, a bort vérévé változtatni, Húsvétjának eleven emlékezetét hagyva e misztériumban híveire, hogy így legyen „az élet kenyere” ”. Mária bizonyos értelemben már az Eucharisztia alapítása előtt gyakorolta eucharisztikus hitét azzal, hogy fölajánlotta szűzi méhét Isten Igéje megtestesüléséhez. Az Eucharisztia, miközben a szenvedésre és föltámadásra emlékeztet, folytatja a Megtestesülést. Mária az angyali üdvözletkor a test és a vér fizikai valóságában is magába fogadta Isten Fiát, elővételezve azt, ami bizonyos mértékben szentségileg minden hívőben megtörténik, aki a kenyér és a bor színében magához veszi az Úr testét és vérét. Mélységes analógia van ezért Máriának az Angyal szavára kimondott igenje és az Amen között, amit minden hívő kimond, amikor magához veszi az Úr testét. Máriának azt kellett elhinnie, hogy akit méhében fogan ,,a Szentlélek erejéből”, az Istennek a Fia (vö. Lk 1,30-35). Mária hitének folytatásaként az eucharisztikus Misztériumról nekünk azt kell hinnünk, hogy ugyanaz a Jézus, Isten Fia és Mária Fia, teljes isten-emberi valóságában jelen van a kenyér és a bor színe alatt.
Feladat a mai napra: Jézus arra vágyódik, hogy velem tölthesse ezt a húsvéti vacsorát: „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek.” Elgondolkozom azon, mit jelent számomra az eucharistikus Jézussal való találkozás ma és az év alatt a misén. 
Nagypéntek, márc. 29.   Jn 19,23-30                                                      („Nézd, az anyád!”)
Amikor a katonák fölfeszítették Jézust, fogták ruhadarabjait és négy részre osztották, minden katonának egy-egy részt, majd a köntösét is. A köntöse varratlan volt, egy darabból szőve. Ezért megegyeztek egymás közt: „Ne hasítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen.” Így teljesedett be az Írás: Ruhámon megosztoztak egymás közt, és köntösömre sorsot vetettek. A katonák valóban így tettek. Jézus keresztje alatt ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: „Asszony, nézd, a fiad!” Aztán a tanítványhoz fordult: „Nézd, az anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány. Jézus tudta, hogy már minden beteljesedett. De hogy egészen beteljesedjék az Írás, megszólalt: „Szomjazom!” Volt ott egy ecettel teli edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték és a szájához emelték. Amint Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” Aztán lehajtotta fejét és kilehelte lelkét.

A sötétség hatalmának óráján, amikor a szeretet elleni „nem” uralkodott, Jézus tovább szeretett, végig igent mondott a szeretetnek, kereszthaláláig. És ott, a keresztje alatt, ott állt édesanyja. Ott állt, mert életében szüntelenül igent mondott Isten terveire. Ez nem jelenti azt, hogy neki mindig könnyű volt beleegyezni Isten terveibe, ő is sokszor tapasztalta belsőleg a küzdelmet, bizonytalanságot, nem is szólva a sok fajdalmáról. Mégis Mária kitartó az igen kimondásában, így áll Isten szeretete mellett, Jézus keresztje mellett. Vajon mennyire jelentett Jézusnak, hogy ott áll édesanyja? Mennyire erősítette meg , hogy ő is végig igent mondhasson? Jézus tudta, hogy nekünk is szükségünk van ilyen édesanyára. Azért életének utolsó pillanatában, akkor sem magára gondol, hanem ránk, és anyául adta nekünk Máriát. „Nézd, az anyád!” Ma újra nagyon tudatosan elfogadjuk házunkba, életünkbe. Éljük ezt a Nagypénteket Máriával kézen fogva. Visszatekinthetünk vele az egész nagyböjti időszakra. Milyen volt? Melyik szituációban tanultunk Jézus mellett kitartóan állni, a nehézségekben is? „Taníts meg, Mária, mindig újra a szeretet mellett dönteni, akkor is, ha nagyon fájdalmas. Segíts, hogy a mai napon jobban megértsük a kereszt titkát, amely oly sok ember számára élete fordulópontja lett, mint pl. Edith Steinnek: „Mindamellett Edith Stein számára éppen a kereszt volt az alapvető jó a vallásban. Azon az éjszakán találkozott vele, amikor értesült Husserl kitűnő tanítványának és barátjának, Heinrich Reinachnak a haláláról a fronton. “Ez volt az első találkozásom a Kereszttel és annak isteni hatalmával, amit annak ad meg, aki őt hordozza. Először láttam nyilvánvalóan a Krisztus megváltó szenvedéséből megszületett egyházat és annak győzelmét a halál sötétsége fölött. Olyan pillanat volt, amikor hitetlenségem megtört, a judaizmus elhalványult bennem és megvilágosodott Krisztus: Krisztus a Kereszt titkában.”
Feladat a mai napra: Arra figyelek, milyen Isten üzenete számomra ezen a Nagypénteken.
Nagyszombat, márc. 30.                                                  Lk 23,50-56                 (A szombatot meg nyugalomban töltötték.)
Volt egy József nevű tanácsos, derék és igaz férfi, Júdea Arimatea nevű városából származott, és maga is várta az Isten országát. Ő nem értett egyet a határozattal és az eljárással. Ez elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és sziklasírba helyezte, ahol még nem feküdt senki. A készület napja volt, a szombat már beállóban. A Galileából érkezett asszonyok is elmentek és megnézték a sírt, hogyan helyezték el benne a holttestet. Hazatérőben illatszereket és keneteket vásároltak, a szombatot meg a parancs szerint nyugalomban töltötték.

A nagyszombat a várakozási nap, a nyugalomban töltött nap. Nagyon fontos, hogy megértsük ennek a napnak a fontosságát. Jézus halála után még volt annyi idő, hogy Jézus holttestét egy sziklasírba tudták helyezni. Az után kezdődött a szombat, ahol a zsidó törvény szerint nem volt szabad semmiféle munkát végezni. Azért „a szombatot meg a parancs szerint nyugalomban töltötték.” Milyen nehéz számunkra nyugalomban lenni. Még a szünnapokat is programokkal szoktuk tölteni. Újra kell tanulnunk Istenben nyugodni. A mai napon arra vigyázzunk, hogy a napot nem csak a még fennmaradó húsvéti előkészületre használjuk. Inkább engedjük, hogy a nagyszombati nyugalom, csönd hangulata érintsen bennünket. Mert még egy mélyebb értelme van ennek a nagyszombatnak. Életünkben előbb-utóbb szembesülünk olyan végleges szituációkkal, ahol azt tapasztaljuk, hogy az emberi tevékenységek már hiábavalók. Az, amit a mi részünkről most még tehetünk, nem tevékenységben áll, hanem belső magatartásunkban, a hitünkben, a reményünkben. Hinnünk kell, hogy Isten az, aki még most is bármit tehet. Ebben a hitben élte Mária a nagyszombatot. Az ember most nem tehet semmit, de Isten nem tétlen. Arra mutatott Jézus, hogy Isten a szombati napon nem csak pihen, Jézussal a zsidók szombatja új értelmet kapott. Pont azért üldözték a zsidók Jézust, mert szombaton gyógyított. Mária szívében emlékszik Jézus szavára: „Atyám mindmáig munkálkodik, azért én is munkálkodom.” (Jn 5,17) „Mert amint az Atya föltámasztja a halottakat és életre kelti őket, a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar.” (Jn 5,21) Mária hitte, hogy Jézus halálával nincs mindennek vége. Istenre rábízza a választ, a további művet. Majd fogja teljesíteni a szavát, az ő idejében: „Életre kelnek majd halottaid, és holttestük feltámad. Keljetek föl, és ujjongjatok mind, akik a porban nyugosztok! Mert világosság harmata a te harmatod, és az árnyak országa szülni fog. (Iz 26,19).
Feladat a mai napra:  Gondolkozom azon, hogy hogyan viselkedem egy kilátástalan, reménytelen helyzetben. Kérem - Máriától is -, hogy erősítse hitemet.

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma