Jn 5,1-14 (Meg akarsz gyógyulni?)
Nem sokkal ezután ünnepük volt a zsidóknak, s
Jézus fölment Jeruzsálembe. Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy fürdő, amelynek
héberül Beteszda volt a neve. Öt oszlopcsarnoka volt, nagyon sok beteg feküdt
bennük: vakok, sánták, bénák [várva, hogy a víz megmozduljon. Az Úr angyala
ugyanis leszállt időnként a tóra, és felkavarta a vizet. Aki felkavarása után
először lépett a vízbe, az meggyógyult, bármilyen betegségben szenvedett is.]
De volt ott egy ember, aki már harmincnyolc esztendeje szenvedett. Amikor Jézus
meglátta, amint ott feküdt, s megtudta, hogy már régóta beteg, megkérdezte
tőle: „Meg akarsz gyógyulni?” „Uram - válaszolta a beteg -, nincs emberem, aki
bevinne a tóba, amikor felkavarodik a víz. Így mire odaérek, már más lép be
előttem.” Erre Jézus azt mondta neki: „Kelj föl, fogd az ágyadat és menj!” Az
ember azon nyomban meggyógyult, fölvette ágyát és elindult. Ezért a zsidók
rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van, nem szabad vinned az ágyadat.”
Így felelt nekik: „Aki meggyógyított, az mondta: Fogd ágyadat és menj!” Erre
megkérdezték tőle: „Ki volt az az ember, aki azt mondta neked: Fogd (ágyadat)
és menj?!” A meggyógyított ember azonban nem tudta, hogy ki volt, mert Jézus az
odasereglett népsokaság miatt elment onnét. Később Jézus találkozott vele a
templomban, és azt mondta neki: „Nézd, meggyógyultál. Többé ne vétkezzél,
nehogy még nagyobb baj érjen.”
A mai jelenet megint egy béna ember gyógyításáról
szól. Különleges a helyzete. Már 38 éve beteg és ott fekszik Beteszda tavánál,
várakozva arra, hogy valamikor ő juthasson be először a vízbe. Szinte
hiábavalónak tűnik ez a várakozás. Amikor Jézus megkérdezte tőle: „Meg
akarsz gyógyulni?” azt válaszolta neki: „Uram, nincs emberem, aki
bevinne a tóba, amikor felkavarodik a víz. Így mire odaérek, már más lép be
előttem.” A beteg válaszából kiérződik az, hogy valójából már feladta
gyógyulását. Nem válaszolja, hogy „igen”, mert teljesen elérhetetlennek
látszott számára a gyógyulás lehetősége. Csak abban tudott gondolkodni, hogy
nincsen senkije, aki segíthetné őt. Istennel nem is számít. Milyen ismerősnek
tűnik ez a helyzet. Hányszor fordul velünk elő, hogy a kilátástalanság elűzi a
segítőket, mert azt mondjuk: „te sem tudsz rajtam segíteni, én egy elveszett
eset vagyok.” De Jézus számára nincsenek elveszett esetek, „mert Istennél
semmi sem lehetetlen” ˙(Lk 1,37). Ezért ráparancsolt: „Kelj föl, fogd az
ágyadat és menj!” Az ember azon nyomban meggyógyult, fölvette ágyát és
elindult. Isten szava, mely tele van irántunk való bizalommal az, ami
bennünket mindig újra talpra állít. Csak olyan furcsa ennek a
történetnek a vége. A zsidók megszólítják, mert szombaton az ágyát vitte. A
meggyógyított ember védekezésbe kezdett, nem saját hibájából hordja ágyát,
hanem azért, mert őt valaki meggyógyította és megparancsolta neki, hogy vigye
az ágyát és menjen. Nem tudta, hogy Jézus volt. Itt ismét a tudatlanság
jelentkezik. Azt hitte, hogy csak egy másik ember cselekedett rajta, nem
ismerte föl Jézusban az Isten jelenlétét. Mert ha felismerte volna, hogy Isten
mondta ezt neki, akkor meggyőződéssel kiállhatott volna tette mellett. Jézus
ezért figyelmezteti őt később a templomban: „Nézd, meggyógyultál. Többé ne
vétkezzél, nehogy még nagyobb baj érjen.” Igazából a bűn, a tudatlanságból
eredő rossz döntések tették őt beteggé. Jézus egy nagyon fontos üzenetet ad
neki: Ahhoz, hogy a gyógyulás állapota tartós legyen, a gyógyulásnak igazi
megtéréssel, életmódváltozással kell, hogy járjon. Többé ne vétkezzél!
Azaz: Szakíts a régi életmódoddal! Ne élj többé tehetetlenül, saját hamis
elképzeléseidtől és másoktól való függőségben! Hanem fedezd fel kapacitásaidat
és használd őket. Ne tekintsd Istent ellenségednek, hanem törekedj a vele való
közösségre. Élj az Isten társaságában és engedd, hogy szava mindig újra a
talpadra állítson.
Feladat a mai napra: Átgondolom, miben kellene életmódot váltanom, ha
azt akarom, hogy jobb legyen a helyzetem, egészséges legyek. Isten igéjében
keresem az útmutatást.