MTörv 6,2-6; Zsid 7,23-28; Mk 12,28b-34
Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól:
„Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld,
Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes
szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második
hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb
parancsolat.” Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester,
hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes
szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig
úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten
országától.” Ezután több kérdést már nem mertek neki föltenni.
A vasárnapi evangélium hitünk lényeges kérdésére
és középpontjára világít rá. Egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Az
írástudó hallgatta a Jézus és a farizeusok és szadduceusok közt
folyó vitát és azért tette fel Jézusnak ezt a kérdést, mert tetszett neki,
ahogyan Jézus válaszolt. Jézus azt mondta neki: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr.
Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből
és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint
önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” Az írástudó erre azt válaszolta:
„Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs
más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből
szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér
minden égő vagy véres áldozatnál.” Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte:
„Nem jársz messze Isten országától.” Itt egy nagyon érdekes dolog történik.
Ez az írástudó nem teszi próbára Jézust, nem faggatja azért, hogy belekössön a
szavába, vagy valamilyen indokot keressen arra, hogy elítélje őt. Egy gyönyörű
magatartást láthatunk meg benne: alázatos és tanulékony lélekkel hallgatja
Jézus válaszát, együtt gondolkodik vele, sőt tovább gondolja, életére, vallási
gyakorlatára vonatkoztatja azt, amit Jézus mondott, hiszen Jézus nem beszélt
áldozatokról. De az írástudó felismerte, hogy Istent teljes szívből, elméből,
lélekből és erőből szeretni sokkal nagyobb és értékesebb dolog az Isten
szemében, mint bármilyen áldozat. Tudjuk, hogy az ószövetségi
kinyilatkoztatásban központi helyet foglal el az Istennek bemutatott áldozat.
Volt égő-, engesztelő-, étel-, ital-, illatáldozat. Az áldozat értelmét és
hatását a szigorú egyistenhit határozta meg: nincs más Isten, csak Jahve,
áldozatot csak neki szabad bemutatni. Az áldozat elsősorban Istennek
felajánlott ajándék. A vallásos ember nem járulhatott üres kézzel Jahve elé. Az
áldozatban benne van a lemondás, azért a nagyobb adomány értékesebb áldozat. Az
áldozat közösséget teremt Istennel, kiengesztel Istennel. A fogság utáni időben
az áldozatbemutatás már nem is annyira odaadás és hódolat jele, hanem inkább
engedelmesség a törvényben megnyilvánuló isteni akarat előtt: azért kell az
áldozatot bemutatni, mert a törvény előírja. Nagy dolog, hogy az írástudó
felismeri Jézus szavaiban, hogy egyedül a szeretet, az az élet, mely teljesen a
Istenre összpontosul, kedves az Isten előtt: „Isten előtt kedves áldozat a megtört lélek, te nem veted meg a
töredelmes és alázatos szívet.” (Zsolt 51,19) Jézus ezért megdicséri őt: „Nem jársz messze Isten országától.”
Feladat a mai napra: Törekedjünk arra, hogy ehhez az írástudóhoz hasonló
alázattal és tanulékonysággal hallgassuk Jézus tanítását, és azon
gondolkodjunk, miként építhetjük bele mindennapjainkba.