Jn
4,25-27.31-35
Az
asszony azt felelte rá: „Tudom, hogy eljön a Messiás, azaz a
Fölkent, s amikor eljön, mindent tudtunkra ad.” Jézus erre
kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Közben
visszatértek tanítványai, s meglepődtek rajta, hogy asszonnyal
beszélget. De egyikük sem mondta: „Mit akarsz tőle?” Vagy:
„Miért beszélgetsz vele?” ... Közben a tanítványok kérték:
„Mester, egyél!” De ő azt felelte: „Van eledelem, csak nem
tudtok róla.” A tanítványok erre tanakodni kezdtek egymás közt:
„Csak nem hozott neki valaki enni?” Jézus erre megmagyarázta:
„Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött,
s elvégezzem, amit rám bízott. Vagy nem így beszéltek: Még négy
hónap, és itt az aratás? Nos, azt mondom nektek: Emeljétek fel
szemeteket, és nézzétek meg a szántóföldeket: már megértek az
aratásra. Az arató már most megkapja bérét, s termést gyűjt az
örök életre, hogy együtt örüljön, aki vet, azzal, aki arat.
A
mai idézet részlet nagyböjt harmadik vasárnapjának
evangéliumából, amely Jézus és a szamariai asszony között
zajló beszélgetésről szól. Mivel ez egy hosszú jelenet, ma
inkább csak a végére szeretnénk koncentrálni, amely Jézus
szándékát mutatja meg. Miért volt Jézus számára annyira
fontos, hogy beszélgessen ezzel az idegen asszonnyal? Annyira, hogy
ezért hajlandó fáradtságát is legyőzni, társadalmi szabályokat
is átlépni? Jézus minden ember üdvösségét a szeme előtt
tartotta, cselekedeteit pedig az Atya akaratához igazította. Jézus
tudta, hogy az Atya akarata az, hogy minden embert meghívjon az örök
életre (vö. Jn 12,50), ezért mondja így küldetéséről: „Én
azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”
(Jn 10,10) Búcsúbeszédében pedig már arról beszélhet, hogy
mindezt el is végezte: „Az
az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és
akit küldtél, Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek a földön:
a feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad, elvégeztem.”
(Jn 17,3-4) Amikor Jézus a szamariai asszonyt meglátta, megértette,
hogy az Atya arra kéri, hogy ismertesse meg őt az igazi
vízforrással, azaz önmagával, mint – az asszony által is -
várva várt Messiással. Ebből a feladatából táplálkozott, és
ez volt igazi eledele, ahogyan értésére is adta tanítványainak.
Amikor Jézus az emberekkel foglalkozik, akkor megfeledkezik emberi
szükségleteiről, mint az étkezés vagy a pihenés. Biztos mi is
ismerünk olyan pillanatokat, amikor egy feladatnak teljesen átadjuk
magunkat és közben elfelejtünk enni, inni, sőt önmagunkról is
megfeledkezünk. Vagy amikor szeretteink közül valaki bajban van,
pl. ha súlyos beteg a gyermekünk, szüleink; az ő ápolásuk
közben nem szoktunk önmagunkra gondolni. Ha Jézus életét
tekintjük, látjuk, hogy emberi önmegvalósítása abban állt,
hogy az Atya akaratát teljesítette. Ehhez szüksége volt arra,
hogy minden nap újra és újra az Atyára akaratára figyeljen és
újra és újra megértse azt, az adott helyzetekben: Kihez kell most
odafordulnom, mennyi időt kell ezen a helyen maradnom, mit kell
nekik mondanom, és hogyan… ? stb. . Így keressük mi is mindennap
azt, amit Jézus és az Atya kíván tőlünk.
Feladat
a mai napra:
Arra figyelek, hogy mi motiválja tetteimet. Ha látom, hogy
valakinek szüksége van rám, szeretetből segítek.