9. Parancsolat: "Ne kívánd felebarátod házát: ne kívánd feleségét, szolgáját, szolgájóját, ökrét, szamarát, sem más egyebet, ami az övé." (Kiv 20,17)
Lev 19, 1-2. 17-18; 1 Kor 3, 16-23; Mt 5, 38-48
Testvéreim!
Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek? És
aki Isten templomát lerontja, azt Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis
szent, és ti vagytok az! Senki ne ámítsa önmagát! Aki közületek bölcsnek tartja
magát ezen a világon, váljék oktalanná, hogy csakugyan bölcs lehessen. E világ
bölcsessége ugyanis oktalanság Isten előtt. Hiszen írva van: „Saját ravaszságukkal
fogja meg a bölcseket”, továbbá: Tárva az Úr előtt az ember gondolata, csupa
hiúság annak foglalata. Senki se kérkedjék tehát emberekkel! Hisz minden a
tiétek: Pál, Apolló, Péter, a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az
eljövendők: Minden a tiétek; ti Krisztusé vagytok, Krisztus pedig az Istené.
Ezeken a vasárnapokon, a
szentmiséken a hegyi beszédet hallhatjuk. Jézus, mintegy második Mózes, fölmegy
a hegyre, hogy kihirdesse Isten törvényeit. De nem azzal a szándékkal, hogy
megszüntesse az ószövetség érvényességét, „nem
megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni.” (Mt 5,17). Miből áll ez a
teljesség? Jézus azért jött, „hogy
megkeresse és megmentse azt, ami elveszett” (Lk 19,10), mégpedig az embert:
aki engedetlensége miatt kiveszett a paradicsomból, elveszett kíváncsiságában,
furfangosságában, kételyeiben, Isten elleni lázadásában, és végső soron
lehetetlenné tette saját maga számára a kezdettől fogva neki szánt teljes
boldogságot. Nyilván a „leszakított, megharapott almát már nem lehet
visszaakasztani a fára” (vö. Ter 3), nem azért jött Jézus, hogy úgymond
visszacsinálja az egész történetet. Az emberi szív mindmáig hordozza a bűn
sebeit. De azért jött, hogy megnyissa a szemünket, hogy megértsük Isten igazságát,
világát, vágyát, és feltárjon előttünk egy új utat, az Istenbe vetett teljes
bizalom útját, mely által képessé leszünk új életet élni, és visszanyerhetjük
öröktől fogva nekünk adott istengyermeki méltóságunkat, és e méltóság szerint
élhessünk. Amikor Jézus azt mondja:
„Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok
tökéletes!” (Mt 5,48), akkor ezzel pontosan erre a képességre utal. Igen, képesek
vagyunk Istenhez hasonlóvá válni, úgy szeretni, úgy élni, mint ő, együtt
érezni, rezdülni Istennel. És ez a teljes boldogság! Szent Pál ezért mondja
olyan nagyon határozottan: Testvéreim! Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma
vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek? És aki Isten templomát lerontja, azt
Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis szent, és ti vagytok az! Ez a mi méltóságunk. És erről a méltóságról szól a
9. Parancsolat is, amelyről ezen a héten elmélkedni szeretnénk. Nemcsak arról,
van szó, hogy ne kívánjuk meg mások feleségét, szolgáját, szolgájóját, ökrét, szamarát, sem más egyebet, hanem
inkább a szív tisztaságára hív minket, hogy a szívünk egyedül Istenben
kapaszkodjon, belőle táplálkozzon, valamint ismerve és féken tartva vágyait,
szabad emberként tudjon cselekedni, szeretni és szolgálni. Hiszen az
istengyermeki méltóságnak ez egy nagyon fontos része. És mint Isten gyermeke,
amikor valóban Isten valóságával találkozunk, ráérzünk arra a gyönyörű
ajándékra, hogy minden a miénk. Nem kell görcsösen megszereznem dolgokat,
hiszen Isten megosztotta már velem, nem kell leszakítanom a mező virágát,
hiszen ez az én kertem is, amiben gyönyörködhetem. Megcsodálhatom és
elengedhetem, betelhetek szépségével, és örülhetek annak, hogy ennek a világnak
a része vagyok, amit Isten nekem és mindannyiunknak teremtett. Keressük az
Istennel való találkozást! Engedjük, hogy az Ő valósága eltöltsön minket. Akkor
Isten lakóhelyet vesz nálunk (vö. Jn 14,23), az Ő szent templomában, a
testünkben, és megértjük, hogy minden a miénk, mert minden az övé. S amikor
elengedni tudunk és osztozni másokkal, akkor leszünk igazán szabadok, akkor
fogjuk megízlelni az istengyermekek igazi boldogságát.
Feladat a mai napra: Keresek időt az elcsendesedésre. Ha lehetőségem
van, kimegyek a természetbe, vagy egy csöndes sarokba, hogy az Istennel
találkozhassam, és engedem, hogy a csöndben eltöltsön engem.