2 Kir 5, 14-16.20-27; 2 Tim 2, 8-13; Lk 17, 11-19
Leszállt hát Naamán, és
Elizeus utasítása szerint hétszer alámerült a Jordánban. A teste újra olyan
tiszta lett, akár egy kisgyerek teste. Aztán visszatért Elizeushoz, egész
kíséretével együtt. Amikor az kijött, odament, eléje állt és azt mondta:
„Valóban, most már tudom, hogy nincs Isten az egész világon, csak Izraelben.
Fogadj el ezért szolgádtól némi ajándékot!” De az így felelt: „Úgy igaz, ahogy
az Úr él, akinek a szolgálatában állok: nem fogadok el semmit.” Hiába unszolta,
hogy fogadja el, nem volt rá hajlandó.
Elizeus szolgája, Gechaszi
így gondolkodott magában: Lám, ez az én uram annyira kímélte az arámi Naamánt,
hogy még csak azt sem fogadta el kezéből, amit magával hozott. Úgy igaz, ahogy
az Úr él: utána szaladok - biztosan kapok tőle valamit. Gechaszi ezzel utána
eredt Naamánnak. Amikor Naamán észrevette, hogy valaki utána szalad, kihajolt a
kocsiból és megkérdezte tőle: „Rendben van (minden)?” Azt felelte: „Igen! Uram
küldött utánad, azt üzeni: Nézd, éppen most érkezett hozzám két fiatalember
Efraim hegyéről, prófétatanítványok. Adj nekik, kérlek, egy ezüst talentumot!”
„Ha akarsz, végy akár kettőt!” - felelte Naamán és biztatta. Amikor aztán
bement és ura elé lépett, Elizeus megkérdezte tőle: „Honnan, Gechaszi?” - „Nem
járt szolgád se itt, se ott” - felelte. De az így szólt hozzá: „... De ellep
Naamán leprája téged is, utódaidat is, örökre.” Gechaszi elment és fehér lett a
leprától, mint a hó.
A mai evangéliumi részben halljuk, hogy Jézus meggyógyított tíz leprást. Az
egyikük, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, hangosan magasztalta
Istent, és Jézus lábai előtt arcra borulva hálát adott neki. Jézust meglepte
az, hogy a tíz közül csak egy tért vissza: „A többi kilenc hol van?” És tovább
kérdezhetnénk, hogy a többiek miért nem jöttek vissza és miért nem fejezték ki
Jézusnak hálaadásukat? Esetleg nem lett volna nekik miért hálát adni?
Természetesnek, magától értetődőnek tekintették gyógyulásukat? Miért voltak
annyira hálátlanok Jézussal, Istennel szemben? A mai evangélium azonban nem
elsősorban az emberek hálátlanságára akar rámutatni, hanem arra hív meg
bennünket, hogy hálásak legyünk, hogy dicsérjük Istent minden jótéteményéért.
„A többi kilenc hol van?” És hol vagyunk mi? Vajon azok közé tartozunk-e, akik
nap mint nap kifejezzük Istennek hálaadásunkat a sok, sok jóért, mint tőle kapunk?
Térjünk minden nap az imádságban Jézushoz és mondjunk neki hálás köszönetet!
Azért is fontos hálás embernek lenni, mert így kevésbé kerül a bűnbeesés
veszélyébe. Aa legjobb eszköz, hogy elkerüljük a bűnt, az, hogy szoros
kapcsolatban élünk Istennel, elismerve, hogy minden tőle származik és neki
köszönhetünk mindent. A bűn azonban ott kezdődik, ahol Isten nélkül, tőle
elválasztva kezdünk élni, cselekedni. Annak egy példáját látjuk Elizeus
szolgájában. Elizeus nem fogadott el semmi ajándékot a meggyógyult Naamántól,
mert nem neki kellett megköszönni a gyógyulást, hanem egyedül Istennek kell
érte hálát adni. Elizeus szolgája, Gechaszi azonban ki akarta használni a
helyzetet saját érdekében, kapni akart valamit Naamántól. Ahogyan a történet
folyamán megfigyelhetjük, a bűn ritkán jön egyedül: azért, hogy megszerezze
magának azt, ami neki nem járt, hazudnia kellett Naamánnak, és később
Elizeusnak is. Gechaszi bűne azonban kiderül és Elizeus megbünteti őt a
cselekvésnek megfelelően. Ez a történet elrettentő például akar szolgálni a
hallgatóságnak, és nekünk is. Tanuljunk a mai idézetektől, hogy csak azt
kívánjuk, amit Isten akar nekünk adni és hálás szívvel fogadjuk mindazt, amit
ad nekünk.
Feladat a mai napra: Ma este és a hétnek minden estéjén
felírok öt dolgot, amiért hálát szeretnék adni Istennek, felfedezve a jót, amit
velem tett.