Lk 15,11-19 (Isten elfogadja az ember akaratát)
Majd
így folytatta: “Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik egyszer így szólt
apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük
vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy
távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. Amikor már mindenét
elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. Erre
elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket
őrizni. Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a
sertések ettek, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Apám házában
a sok napszámos bővelkedik kenyérben - mondta -, én meg éhen halok itt. Útra
kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és
teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé
fogadj be.”
Újabb példabeszéddel Jézus Isten jóságát és irgalmát akarja
szemléltetni hallgatóságával. A zsidók ugyanis felháborodtak azon, hogy „ez
bűnösökkel áll szóba, sőt eszik is velük” (Lk 15,1). De Isten miért is áll
szóba a bűnösökkel? Hiszen pont Istennek lenne a legnagyobb oka arra, hogy
elforduljon a bűnösöktől és magukra hagyja. De mégsem teszi ezt meg. Hagyja,
hogy az ember saját akarata szerint döntsön, hiszen szabadságot adott nekünk.
Ezt a szabadságot sosem fogja csorbítani. Azért is hagyja meg szabad
döntésünket, mert a szeretetre csak szabadon lehet válaszolni. Csak akkor igazi
a válasz, ha magam, saját szabad akaratomból döntök a szeretet mellett. De ha
nem akarok Isten mellett dönteni, akkor engedi, hogy elforduljak tőle, úgy mint
a fiatalabbik fiú, aki kikérte Atyjától örökségét és elment egy távoli országba, hogy
ott léha életet élve eltékozolja vagyonát.
A fiú döntése az, hogy mit csinál örökségével. Saját döntésünk, hogy mit
csinálunk azokkal a kapacitásokkal, adottságokkal, amiket Istentől kaptunk. A
végtelen szeretet jele, hogy nem korlátolja meg a másikat, nem kontrollálja,
nem dominálja, még akkor sem, ha fáj. Hiszen elképzelhetjük, hogy mennyire
fájhatott Atyjának, hogy a fiú el akar menni, és nem arra használja
képességeit, hogy fejlessze azokat, hanem eltékozolja őket. Jóllehet, sokszor
azt gondoljuk saját élettapasztalatunk során, hogy miért nem akadályoztak meg
abban, hogy elkövessünk butaságokat. De szükségünk volt a rossz tapasztalatokra
is, hogy belőlük tanuljunk, és magunkba szálljunk. Adjunk hálát Istennek azért,
hogy nem gátol meg minket szabadságunkban, de mindig nyitva tartja előttünk a
lehetőséget, hogy visszatérjünk hozzá.
Feladat a mai napra: Ma elfogadom mások szabad akaratát.