Zsolt 27,9-10 (ne hagyj el)
Ne
rejtsd el előlem arcodat, ne taszítsd el szolgádat haraggal! Te vagy
oltalmazóm, ne utasíts vissza, Istenem, megmentőm, ne hagyj el végképp!
Ha
apám, anyám el is felednének, az Úr akkor is fölemelne.
A zsoltár mai verseiben az imádkozó négy
kéréssel fordul Istenhez, melyekben negatív kérések fejeződnék ki: Ne rejtsd el, ne taszítsd el, ne utasíts
vissza, ne hagyj el. Nem akarja, hogy Isten így bánjon vele. Felmerül
bennünk a kérdés vajon: Miért kéri ezt? Volt már talán hasonló negatív
tapasztalata? Vagy fél Istentől? Milyen Isten-kép áll ezek mögött a könyörgések
mögött? Esetleg egy haragos Isten képe? Igaz, hogy az ószövetségben többször
van szó Isten haragjáról, de mellette mindig kiemelkedik Isten szeretete és
irgalma is. A fogság utáni időkben íródtak a zsoltár ezen versei, amikor már
átélték, hogy Isten a hűtlen választott népet nem semmisítette meg, hanem
számkivetésbe küldte. Bár igaz, hogy Isten megmutatta haragját népének,
véglegesen mégsem tudja nem szeretni Izraelt. Ez a végső bizalom Isten
szeretetében, amely felülmúlja haragját, ki is fejeződik a zsoltárban, amikor
mégis úgy fogalmaz, hogy Isten az ő oltalmazója, megmentője. Nagy bizonyosság
él ugyanis a zsoltárosban affelől, hogy Isten gondoskodni fog róla, akkor is,
amikor már mindenki elhagyta. Isten szeretete biztosabb, minden emberi
szeretetnél, még a szülői szeretetnél is. A szülői szeretetet pedig a legerősebb
szeretet-köteléknek tekinthetjük. Ennek elvesztése a legnagyobb fájdalom a
gyermek számára. Az Úr akkor is
fölemelne – Isten mindig mellettünk marad és felkarol minket. Bízzunk Isten
irántunk való szeretetteljes odafordulásában.
Feladat a mai napra: Megköszönöm Istennek végtelen szeretetét
és kérem, hogy a mai napon újra tapasztalhassam irántam való gondoskodó,
gyöngéd szeretetét.