XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. március 23., vasárnap

Március 23.



3. Hét: Ha a búzaszem nem hull a földbe…

Bevezető:

Amikor Fülöp és András odamentek Jézushoz, hogy továbbítsák neki a görög zarándokok kérését, Jézus ezt válaszolta: „Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.” (Jn 12,23). Talán kicsit furcsa, hogy miért ezt válaszolja Jézus. Miért nem azt mondja nekik, hogy jöjjenek hozzám, nézzék, itt vagyok…? Ha azonban a szöveg környezetét és kontextusát megnézzük, akkor láthatjuk, hogy ez öt nappal Jézus halála előtt történik, miután bevonult Jeruzsálembe. Jézus már tudja, mi fog történni. Ez a hét már nem a nagy csodákról szól, hanem a fókusz Jézus passiójára mutat. Ezért válaszolja: „Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia.” Ez pedig a búzamag története, mely csak akkor hoz termést, ha a földbe hull és elhal. Jézust csak úgy lehet igazán megismerni, ha halálában és feltámadásában szemléljük őt. Halála megvilágítja életét. A szenvedésre tekintve felmerülhet bennünk a kérdés: de miért volt szükség arra, hogy Jézus ilyen kegyetlen módon haljon meg? Miért engedi Isten Fia szenvedését? Jézus megrendülve mondta: Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Jézus számára tudatos döntés volt a kereszthalál felvállalása. Minden abban nyer értelmet számára, hogy az emberek üdvözítéséért teszi. Felteszi nekünk a kérdést: És te, miért teszed azt, amit teszel? Mi az élted célja?
Lelkigyakorlatunk 3. Hetében folytatni szeretnénk utunkat Jézus követésében. Az előző hetekben arra törekedtünk, hogy látni szeretnénk Jézust, és úgy akarunk élni, hogy az Ő arca is kirajzolódjon bennünk. Most ezen a héten Jézus bevonni szeretne minket életének mélyebb titkába. Ez pedig a búzamag titka. Mi Jézus motivációja? Mi motivál bennünket Jézus követésére? Jézus sokszor ismételte tanítványainak: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja”. (Mt 16,24-25). Érdemes figyelni arra, mit vált ki belőlünk ez a mondat, amikor olvassuk? Lehet, hogy egy ambivalenciát érzékelünk magunkban. Egyrészt akarjuk Jézust követni, arra vágyunk, hogy vele legyünk. De másrészt valami vonakodik a teljes önátadástól, attól, hogy elveszítsem magamat. Mintha életellenesnek tűnne ez a felszólítás, hogy vegyük fel keresztünket. Fontos felfigyelnünk arra, hogy Jézus nem kényszeríti ránk a kereszthordozást. Nem azt mondja: Vegyétek fel kereszteteket és kövessétek! Hanem azt mondja: Aki követni akar… Követése tehát az én szabad döntésemtől ered. Én határozom meg, hogy akarom-e követni őt vagy sem. Minden döntésem következményekkel jár. Jézus követése melletti döntés azzal a következménnyel jár, hogy akkor tagadjam meg magam, azaz váljak olyan búzamaggá, mely a földbe hull és elhal, hogy sok termést hozzon. Mert csak a teljes önátadásban tapasztalhatjuk meg Isten vigasztaló, édes, gyöngéd, oltalmazó jelenlétét és vezetését.
Loyolai Szent Ignác a lelkigyakorlat elején azt javasolja, hogy gondolkozzunk el életünk vezérelvén és alapigazságát, és annak fényében hozzuk meg döntésünket Krisztus követésében. Ezen a héten szeretnénk több napot is arra szánni, hogy alaposabban átgondoljuk életünk vezérelvét és alapigazságát, hiszen fontos, hogy Krisztus követésünk tudatos döntésből származzon, nem pedig az árral való úszás legyen.
Ferenc pápa a rendfőnököket novemberi ülésén arra szólította fel, hogy próféták legyenek. Nem csupán olyanok, akik úgy tesznek, mintha azok volnának, hanem legyenek igazi próféták, ébresszék fel a világot. A pápa azt mondta: „Az evangéliumi radikalitás mindenkinek feladata, nemcsak a szerzeteseké.” (Életünk. Az európai magyar katolikusok lapja. 2014.február. 1. oldal). Jaime Bonet atya, a Verbum Dei Közösségünk alapítója ezt úgy fejezi ki: Jézus nem csupán imádókat akar, hanem utánzókat. Az imádó megmarad a külső szemlélésben, távolról figyeli az eseményeket. Esetleg pár imát mond, misére megy és így kipipálja Isten iránti kötelezettségét. Aki utánozza Jézust, a cipőjébe lép, saját élete lesz az evangélium talaja, megtapasztalja a kísértéseket, küzdelmeket, megvetettséget, melyet Jézus átélt, és saját tapasztalatot szerez arról, hogy imája, áldozata meghallgatásra talál, Isten komolyan veszi őt, és felvirágoztatja életét. Azt is átéli, hogy saját akarata sokszor elállja az igazi boldogság és hitben való kibontakozás útját, és átéli Jézus mélységes boldogságát, amikor azt mondja: „Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott.” (Jn 4,34). Jézus azt mondja: „Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek is, és teljes legyen az örömötök.” (Jn 15,11). Nem kínozni akar bennünket, hanem elvezetni az élet igazi örömére, melyet már senki el nem vehet tőlünk. Engedjük meg neki, hogy lépésről lépésre elvezessen minket e misztériumba, mely egyben életünk misztériuma is.

Nagyon fontos, hogy elsősorban hagyjuk, hogy Jézus szeressen minket, és e szeretettapasztalatból hozzuk meg döntésünket.
Szent Ignác mindig figyelmezteti a lelkigyakorlatozót, hogy figyeljen a belső megmozdulásokra: Mi az, ami Isten felé vezet minket, és mi az, ami eltávolít tőle. A negatív érzések, szórakoztató gondolatok, a sürgős tennivalók, melyek megzavarják imádságunkat, nem Istentől valók. Törekedjünk arra, hogy újra meg újra fegyelmezzük magunkat, és visszahozzuk elkalandozó szívünket és elménket a szentírás és a Jézussal való találkozáshoz. Azzal a hittel és reménnyel tesszük ezt, hogy Isten majd megszenteli ezeket a törekvéseinket és gyümölcsözővé teszi. 



1. nap_______
Napi elmélkedéshez:  Kiv 19,4-6a
Láttátok, mit tettem az egyiptomiakkal, s hogy mintegy sasszárnyon hordoztalak benneteket, s ide hoztalak magamhoz. Ha tehát hallgattok szavamra és megtartjátok szövetségemet, akkor az összes népek között különleges tulajdonommá teszlek benneteket, hiszen az egész föld az enyém. Papi királyságom és szent népem lesztek.

Továbbra is imádságban követem az első héten elhangzott utasításokat. Hagyom, hogy megérintsenek Isten szavai. Fókuszunk a mai napon Isten tetteire irányuljanak. Most azt a kegyelmet kérjük a Szentlélektől, hogy világítsa meg számunkra az imádságban, hogy Isten mikor, milyen módon mutatta meg életemben szeretetét, szabadító erejét.
Mózes arra szólítja fel az Izraelitákat, hogy szemléljék Isten nagy tetteit, amikor Isten azt mondja nekik: Láttátok, mit tettem az egyiptomiakkal, s hogy mintegy sasszárnyon hordoztalak benneteket, s ide hoztalak magamhoz. Isten tetteinek szemlélése minden időben fontos része volt a vallásgyakorlatnak. Nem tudunk Istennek élni, ha nem érezzük jelenlétét, szeretetének szabadító erejét. Izrael népe mindig újra felmelegítette az Egyiptomból való kivonulás csodáját, hogy hite megerősödjön. A zsoltáros így emlékezik: Te vagy az Isten, aki csodát művelsz, a pogányok előtt is feltártad hatalmadat. Erős karral megszabadítottad népedet, Jákob és József fiait. A vizek láttak téged, Istenem, a vizek láttak és megborzadtak, a hullámok a mélységekig megremegtek. A felhők bőven öntötték a vizet, a felhők megdördültek, nyilaid szétrepültek. Mennydörgésed visszhangzott a forgószélben, villámaid beragyogták az egész földet, a föld megingott és megremegett. Utad átvitt a mély tengeren, ösvényeid átszelték a nagy vizeket, s lábadnak nyoma nem volt látható. Mint egy nyájat, néped úgy vezetted Mózes és Áron kezével. (Zsolt 77,15-21).
Kicsoda Isten? Leginkább úgy tudjuk meg, ha szemléljük lábnyomait életünkben. Mikor tapasztaltam közelségét, segítségét? Mikor éreztem, hogy kihúzott egy kátyúból, hogy megtisztított, megszabadított valami óriási teher alól? Életem melyik pontján lépett felém dédelgető, gondoskodó módon? Ki közvetítette felém gyöngéd, irgalmas szeretetét, szelídségét?
Szánjunk időt arra, hogy ma az elmélkedésünkben visszatekintsünk az életükre, és legalább 2-3 olyan jelentős eseményre gondoljunk, amely egyértelműen Isten cselekvéséről szólt számunkra. Megnézem: mit tapasztaltam? Mi történt velem? Isten hogyan cselekedett rajtam? Imámat lezárom hálaadással. Az ima után jegyezzük fel magunknak, amit Istenből és magamból megismertem.

Feladat a mai napra: Figyelmes leszek az iránt, hogy a mai napon miként lép felém az Isten.
--- A lap hátsó oldalát felhasználhatjuk feljegyzéseknek! ---
Este: Visszatekintés a napra: Szeretetteljesen visszatekintek a napomra. Újra Isten jelenlétébe helyezem magam és kérem tőle, hogy világosítsa meg napomat, hogy az Ő szemével láthassam mindazt, ami történt. Milyen kegyelmet kértem az Istentől? Mit kaptam tőle napközben? Hol sikerült Isten jelenlétét megéreznem, milyen módon hatotta át napomat a mai elmélkedésem? Sikerült-e könnyebben meglátnom Isten cselekvését a mai nap folyamán? Mi esett nehezemre? Miért? Újra elolvasom a zsoltárt, és kérem a Szentlélektől azt a kegyelmet, hogy készítse elő szívemet a holnapi napra, tanítson meg imádkozni, Istenben élni.



Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma