Lk 13,10-17
Szombaton az egyik zsinagógában tanított. Volt ott
egy asszony, akit már tizennyolc éve gyötört a betegség lelke; teljesen meg
volt görbedve, úgyhogy nem is tudott fölegyenesedni. Amikor Jézus meglátta,
odahívta és így szólt hozzá: „Asszony, megszabadultál betegségedtől.” Közben
rátette a kezét. Az rögtön fölegyenesedett, és dicsőítette az Istent. Erre a
zsinagóga elöljárója felháborodásában, hogy Jézus szombaton gyógyított, a néphez
fordult: „Hat nap van, amikor dolgozni kell. Ezeken gyertek gyógyulást keresni,
ne szombaton!” De az Úr válaszolt neki: „Képmutatók! Vajon nem oldjátok-e el
mindnyájan szombaton is az ökrötöket vagy a szamaratokat a jászoltól, hogy
megitassátok? De Ábrahám leányát, akit immár tizennyolc éve megkötözve tart a
sátán, nem kellett feloldani kötelékeitől szombati napon?” E szavakra
ellenfelei mind elszégyellték magukat, a nép meg ujjongott, hogy ilyen nagy
tettet vitt véghez.
Micsoda gyönyörű kép ez:
„rátette a kezét”. El tudjuk mi azt képzelni, hogy Jézus a világ Megváltója
rám teszi a kezét? Képesek vagyunk azt elhinni és felfogni, hogy a
világmindenség Ura és Megváltója a kereszten az én bűneim miatt is átszegezett
drága szent kezét rám teszi, féltve óv, véd és meggyógyít? Ezek az életünk
legszentebb és legdrágább pillanatai amikor a Mester keze rajtunk nyugszik.
Miközben odakint nyüzsgés, zaj, felfordulás, kétségbeesés, riadalom van és az
Úr belül lecsendesíti a háborgó tengert, parancsol a hullámoknak, nyugalom és
béke lesz. Kint történhet bármi a belső békét megleljük, bátran és bizalommal
tekintünk a holnapra, hozzon bármit is számunkra. Mekkora bizalom van bennem?
Elhiszem, hogy a lehető legnagyobb biztonságban vagyok?
A Mester érintése után
már minden más, új célt és értelmet kapnak a dolgok a körülmények. A
történetben azt olvassuk, hogy az asszony felegyenesedett és dicsőítette az
Istent. Amikor a terheinktől megszabadulunk, egyszerűen felegyenesedünk és
megkönnyebbülünk. Az tudja igazán dicsőíteni az Istent, aki megtapasztalta a
nehézségeket, megélte a mélységeket és átélte a szabadulást, tehát, nincs
gyógyulás betegség nélkül. Tudnunk kell hálát adni a nehéz időkért, a megpróbáltatásokért,
ha átéltük a gyógyulás, szabadulás kegyelmét, akkor igazán mélyről tör fel bennünk
a hála és köszönet.
Feladat a mai napra: Imádságban Jézus elé állok és elképzelem, hogy Ő
rám helyezi áldó és gyógyító kezét. Csendben szemlélem ezt a helyzetet, figyelem,
hogy Jézus mit mond nekem. Az imádságom végén felindítom magamban a kapott
kegyelmekért a hálát. Addig időzöm ebben a helyzetben, amíg jólesik, nem sietek
sehova.