2Kir
4,8-11.14-16a; Róm 6,3-4.8-11; Mt 10,37-42
Történt egy napon, hogy Elizeus próféta elindult
és átment Sunembe. Lakott ott egy előkelő asszony, aki meghívta asztalához, s
így ahányszor csak átment, mindig betért hozzá enni. Az (asszony) így szólt
férjéhez: „Nézd, tudom, hogy Istennek szent embere az, aki mindig betér
hozzánk. Rendezzünk hát be neki a tetőn egy kis szobát, tegyünk bele ágyat, asztalt,
széket meg mécsest, s ahányszor csak betér hozzánk, ott szálljon meg.” Történt,
hogy Elizeus egy nap megérkezett, betért a fönti szobába és lefeküdt. Aztán így
szólt szolgájához, Gehászihoz: „Mi lenne az, amivel viszonzást adhatnék az
asszonynak?” Gehászi így válaszolt: „Ó, nincs neki fia, és a férje öreg.” Erre
megparancsolta: „Hívd ide!” Odahívta, az megállt az ajtóban. Akkor Elizeus így
szólt hozzá: „Egy esztendő elteltével ilyen idő tájt fiút dajkálsz.”
Abban az
időben Jézus ezt mondta apostolainak: Aki apját vagy anyját jobban szereti,
mint engem, nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl a keresztjét és nem követ
engem, nem méltó hozzám. Aki megtalálja életét, elveszíti azt, de aki értem
elveszíti életét, megtalálja azt. Aki titeket befogad, engem fogad be, és aki
engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Aki befogadja a prófétát,
mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. És aki az igazat befogadja, mert
igaz, az az igaznak jutalmát kapja. S ha valaki csak egy pohár friss vizet ad
is e legkisebbek egyikének azért, mert az én tanítványom, bizony mondom nektek,
nem marad el a jutalma.
Ha belegondolunk abba,
vagy már ki is próbáltuk, hogy mit jelent valakit akár csak egy-egy napra
befogadni, vendégül látni, akkor tudjuk azt, hogy ez nem könnyű feladat. Vállaljuk
a kényelmetlenséget, a lemondást, a másikhoz való alkalmazkodást, egyszerűen
feladjuk a megszokott életünket, kényelmünket valakinek a kedvéért. Megosztani valakivel
azt amink van, nem mindig egyszerű, különösen, ha olyan nagylelkűek tudunk
lenni, hogy nem várunk viszonzást. Hasonló a helyzet, amikor valakinek az
időnket, figyelmünket adjuk, nem mindig ideálisak erre a körülmények, de mégis
megtesszük, mert az a másik ember fontos a számunkra és megajándékozzuk az
időnkkel, figyelmünkkel. Tegyük a szívünkre a kezünket, hogy sokszor nem könnyű
félretenni az aktuális dolgainkat, feladatainkat, hogy részt vegyünk egy Szentségimádáson,
oda üljünk Jézus lábaihoz és csendben szemléljük Őt, figyeljünk rá, megértsük,
meghalljuk amit nekünk akar mondani. Pedig, az Ő üzenete nekünk magunknak
fontos, a személyes életünkre van hatással, ha tudunk a Mesterünkre figyelni. Minél
gyakrabban és minél több időt töltünk az Ő jelenlétében, az Ő csendjében, egyre
üdítőbbek és felszabadítóbbak lesznek a vele való találkozásaink. Kialakul egy
személyes párbeszéd, megértjük, meghalljuk, felismerjük az Ő hangját,
gyógyítóvá lesz számunkra az Ő jelenléte, hiszen Ő a legnagyobb orvos, aki
életünk sebeit, sérülésit bekötözi és meggyógyítja. Váljunk nagylelkű
tanítványokká, merjünk időt szentelni a Vele való találkozásokra és engedjük
hogy ezek az alkalmak hassanak ránk, formáljanak és gyógyítsanak minket.
Feladat a mai napra: Ma megpróbálok elcsendesedni, az Úr jelenlétébe
helyezni magam és figyelni rá. Keresem az alkalmat, hogy valakit meghallgassak,
bátorítsak, vígasztaljak, lássam meg ebben a valakiben a szenvedő Jézust.