Mt
14,22-33
Ezután
nyomban szólt a tanítványoknak, szálljanak bárkába, és
evezzenek át a túlsó partra, addig ő hazaküldi a népet. Miután
hazaküldte, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben
besötétedett, s ő ott volt egymagában. A bárka már jó pár
stádiumnyira járt a parttól, hányták-vetették a hullámok, mert
ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején a víz
tükrén elindult feléjük. Amikor a tanítványok észrevették,
hogy a vízen jár, megrémültek. „Kísértet!” - mondták, s
félelmükben kiabáltak: Jézus azonban megszólította őket:
„Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” Erre Péter így szólt:
„Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen!”
„Gyere!” - felelte. Péter kilépett a bárkából és elindult
Jézus felé a vízen. Az erős szél láttára azonban megijedt, és
amikor merülni kezdett, felkiáltott: „Uram ments meg! Jézus
kinyújtotta a kezét és megfogta. „Te kishitű - vonta kérdőre
-, miért kételkedtél?” Amikor beszállt a bárkába, a szél
nyomban elült. Akik a bárkában voltak, leborultak előtte, és
megvallották: „Valóban Isten Fia vagy!”
Íme
az ember! – Amikor a megkorbácsolt, agyonnyúzott, töviskoronával
és bíborpalásttal felékesített Jézusra tekintünk, valóban
embert láthatunk magunk előtt, akinek „minden
tekintetben hasonlóvá kellett válnia testvéreihez, hogy irgalmas
és Istenhez hűséges főpap legyen, és kiengesztelje a nép
bűneit.” (Zsid
2,17). Olyan embert láthatunk benne, aki úrrá lett a félelmen,
hogy „felszabadítsa
azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükre
rabszolgává tett.”
(Zsid 2,15). Legmélyebb félelmét a Getszemáni kertben élte át,
amikor „földi
életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott, s
könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól”
(Zsid 5,7), és aki ki tudta mondani ott: „Atyám,
ha akarod, kerüljön el ez a kehely! De ne az én akaratom
teljesüljön, hanem a tied!” (Lk
22,42) és a szentíró tanúsít minket arról, hogy
„hódolatáért meghallgatásra talált.” (Zsid
5,7). Meghallgatásra talált, mert a félelme közepette Isten
kezébe tudta helyezni életét, tovább tudott bízni az Atya
jóságában, bár nagyon jól tudta, hogy sok fájdalmon kell
keresztül mennie. Ez a bizalom tette Jézust képessé arra, hogy
„vízen járjon”: hogy a lehetetlen szituációkon
felülkerekedjen és ne merüljön el bennük. Mi okoz bennem
félelmet és hogyan bánok vele? Mit csinálok, amikor meglátom „az
erős szelet”, úgy mint Péter? Engemet is lebénít? Elsüllyedek
a félelemben, a bizalmatlanságban? Jézus hívogatja Pétert:
„Gyere!”
„Bátorság! Én
vagyok, ne féljetek!” Miért
kételkedünk, kérdezi tőlünk Isten? Talán
túlságosan rövid a kezem ahhoz, hogy megváltást szerezzen? Vagy
nincs elég erő bennem, hogy szabadulást adjak? (Iz
50,2) Imádságomban elmondom Jézusnak félelmeimet és bizalommal
megerősítem belé vetett hitemet.
Feladat
a mai napra:
Napközben azt a fohászt imádkozom: Uram, bízom benned!