1Kir
19,9a.11-13a; Róm 9,1-5; Mt 14,22-33
Amikor (a kenyérszaporítás után) a
tömeg befejezte az étkezést, Jézus mindjárt a csónakba parancsolta tanítványait,
hogy amíg ő elbocsátja a tömeget, menjenek át előtte a túlsó partra. Amint
elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben
beesteledett, s ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár stádiumnyira
eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt.
Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a víz színén járva.
Amikor észrevették, azt hitték, hogy kísértet, és rémületükben felkiáltottak.
De Jézus azonnal megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” Erre
Péter odaszólt neki: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a
vízen!” Ő azt mondta: „Jöjj!” Péter ki is szállt a csónakból, elindult a vízen,
és ment Jézus felé. De az erős szél láttán megijedt, és merülni kezdett.
Felkiáltott: „Ments meg, Uram!” Jézus nyomban kinyújtotta kezét, megfogta őt,
és így szólt hozzá: „Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?” Mikor beszálltak a
bárkába, a szél elállt. A csónakban levők pedig leborultak előtte, és így
szóltak: „Te valóban az Isten Fia vagy!”
A mai évközi 19.
vasárnapon Jézus meghív minket a tanítványaival együtt egy különleges leckére.
Talán velünk is sokszor megtörtént már az életünkben, hogy egy nagyon aktív,
sikeres időszak után hírtelen próbatételek zúdulnak ránk. És felmerülhet
bennünk a kérdés, hogy miért? Mivel érdemeltük ezt ki? Olyan jó lenne, ha
életünk útja egyenes lenne, de sokszor inkább a hullámvasútra hasonlít.
Ugyanakkor teljesen természetes számunkra, hogy egy gyermeknek is meg kell
tanulnia járni. És tudjuk, hogy nem úgy szokott az történni, hogy egyből talpra
áll és onnantól fogva rendíthetetlenül jár, hanem feláll és elesik, feláll,
tesz pár lépést és elpottyan, majd újra feláll és egyre több lépést tesz, míg
meg nem tanul biztonságosan lépkedni és járni. A hitben és a lelki életünkben
is így van. Szükségünk van próbatételekre, hogy az Istenbe vetett hitünk és
bizalmunk egyre igazibb, egyre mélyebb legyen. Hiszen könnyű azt mondani az
Úrnak, hogy szeretjük őt, hiszünk benne, ha minden jól megy. Életünk küzdelmes
pillanataiban válik el, vajon mennyire mély és szilárd a hitünk. A mai
evangéliumi történet gyönyörűen rámutat arra, hogy a tanítványokat hogyan
vezeti Jézus az emberi látásmódból az egyre mélyebb hitre. A tó és a vihar
kellős közepén, amikor épp elég dolguk volt avval, hogy el ne merüljön a
csónak, Jézus a vízen feléjük tart. Képzeljük csak magunkat a tanítványok
helyzetébe, érezzük szél és a hullámokkal való küzdelmet, a fáradtságot, a
feszültséget, arcunkon a vizet és verejtéket, és amint minden erőnket
megfeszítjük, hogy a csónakot a túlsó partra átvezessük. És a számukra talán
legelképzelhetetlenebb dolog történt, hogy Jézus hírtelen feléjük járt a vízen.
A tanítványok teljesen megrémültek. Erre egyáltalán nem számítottak. Nem
ismerték még annyira Jézust. Akik már ismerjük ezt a történetet, néha könnyen
mondjuk, hogy ennek így kellett történnie. De amikor olyan helyzetbe
keveredünk, mely bennünket is teljesen igénybe vesz, akkor mennyire tartjuk
természetesnek, hogy Jézus felénk jön? Nemde sokszor pont olyankor kezdünk el
kételkedni abban, hogy Isten a gondunkat viseli? Vagy nemde akkor kezdünk
neheztelni Jézusra, hogy pont akkor hagyott magunkra, amikor egy sötét, nehéz,
megpróbáltató időszakon megyünk keresztül? A mai evangéliumnak azonban talán ez
a legbiztatóbb üzenete, hogy még a számunkra legsötétebb, legnehezebb
pillanatokban is felénk jön Jézus, nem hagy magunkra, le tudja csendesíteni a
vihart, ha hiszünk benne, ha meg merjük tenni, amit Péter tett, hogy Jézusra
szegezve a tekintetünket felé megyünk a vízen. És még ha meg is ijednénk a
széltől, és elbuknánk, mint Péter, de nem hagyjuk magunkat eltántorítani. A
gonosz lelkek persze annak örvendenének, ha belefulladnánk a vízbe, vagy ha úgy
csalódnánk Jézusban, hogy örökre elfordulnánk tőle. De ezt a győzelmet nem engedhetjük
nekik. Az örök boldogságot akkor tapasztalhatjuk meg, ha újra felkelünk,
Jézusra szegezzük tekintetünket és megfogva kezét folytatjuk utunkat.
Feladat a mai napra: A mai szentmisén kérem a Szentlélektől a
kegyelmet, hogy megerősödjön a Jézus iránti bizalmam.