ApCsel 15,22-31 (Az apostolok közhírré teszik a határozatot)
Erre az apostolok, a presbiterek és az egész egyház
jónak látták, hogy kiválasszanak maguk közül néhány férfit, és Pállal és
Barnabással elküldjék őket Antióchiába, mégpedig Júdást, másik nevén Barszabbászt,
meg Szilást, akik a testvérek között vezető szerepet vittek. Ezt írták a kezük
által: „Az apostolok és a presbiterek, a testvérek, üdvözletüket küldik az
Antióchiában, Szíriában és Kilikiában élő, pogányságból megtért testvéreiknek! Hallottuk,
hogy közülünk néhányan - megbízásunk nélkül tanítva - megzavartak titeket,
feldúlták lelketeket. Ezért közmegegyezéssel elhatároztuk, hogy kiválasztunk
néhány férfit, és elküldjük őket hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és
Pálunkkal, ezekkel az emberekkel, akik egész életüket Urunk, Jézus Krisztus
nevének szolgálatára szentelték. Elküldtük hát Júdást és Szilást, ők majd
élőszóval is elmondják nektek ezeket. Úgy tetszett a Szentléleknek és nekünk,
hogy ne rakjunk rátok több terhet a szükségesnél, annál, hogy tartózkodnotok
kell a bálványoknak áldozott eledeltől, a vértől, a fojtott állattól és a
paráznaságtól. Ha ezektől tartózkodtok, helyesen jártok el. Jó egészséget!” Amint
útnak indították őket, elmentek Antióchiába, összehívták a közösséget és átadták
a levelet. Azok örömmel olvasták a vigasztaló sorokat.
A zsinat befejeződött, és az apostolok azon munkálkodnak, hogy
elterjesszék a határozatot minden pogányságból megtért keresztény között.
Milyen fontos mindenben az Isten akaratát keresni! Az apostolok elénk élik,
hogyan fontolták meg Isten előtt a közösség tagjainak sorsát. Milyen nagy
felelősséget jelent, minden tagnak javát szem előtt tartani! Milyen szempontok
számítanak ilyenkor? Határozatukból nyilvánvalóvá vált, hogy elsősorban nem
saját érdeküket nézték, hanem valóban megfontolták azoknak sorsát, akik a
pogányságból megtértek. Milyen terhet rakhatnak rájuk? Önzés lett volna azt
követelni tőlük, hogy tartsák meg a zsidó törvényeket, csak azért, mert az
apostolok is zsidószármazásúak voltak. A körülmetélésről való lemondással
sokkal többről mondtak le. Az egész eddigi vallásgyakorlatuk, vallási
felfogásuk felbolygatását és átértékelését jelentette ez. S láthatjuk bennük,
amint elég szabadok voltak ahhoz, hogy ne ragaszkodjanak fölösleges dolgokhoz.
Isten előtt megértették a lényeget, a Szentlélekkel való keresztség. Mennyire
nehezünkre esik sokszor elengedni bizonyos elveinket, nézőpontjainkat, csupán
azért, mert így szoktuk meg, így nőttünk fel. Aki házasságban vagy közösségben
él, hamar rájön arra, hogy a másik ember, akivel összekötöttem az életem,
egészen más elvekkel és hagyományokkal rendelkezik. Hiábavaló lenne azon
vitatkozni, hogy melyik az igazi. Nincs jobb vagy rosszabb, igazibb vagy
kevésbé igazi, hanem csak „más”. Az apostolok elénk élik a szeretet útját:
alaposan megfontolták a Szentlélekben az egész ügyet, és le tudtak mondani
korábbi álláspontjukról. És azon láthatjuk, hogy tényleg a Szentlélektől volt a
határozat, hiszen a keresztények örömmel
olvasták a vigasztaló sorokat. Az öröm és a vigasz a Szentlélek munkálkodásának
a jele. Ő a vigasztaló, és az öröm forrása. Ha nekem mérlegelnem kell,
prioritásokat kell felállítanom, vajon segítségül hívom-e a Szentlelket, hogy
jól tudjak dönteni és döntésemmel örömöt és vigaszt tudjak okozni családomnak,
társaimnak?
Feladat a mai napra: Ma azt keresem, ami mások örömére és vigasztalására
szolgál.