Lk 14,15-24 (hadd teljen meg a házam)
Ezek
hallatán az egyik vendég így szólt hozzá: „Boldog, aki asztalhoz ülhet az Isten
országában.” Erre ezt válaszolta: „Egy ember nagy vendégséget rendezett.
Sokakat meghívott. Amikor eljött a lakoma kezdetének ideje, elküldte szolgáit,
mondják meg a meghívottaknak: Gyertek, már minden készen van. De elkezdtek
mentegetőzni. Az egyik ezt üzente neki: Földet vettem, s el kell mennem
megnézni. Kérlek, ments ki. A másik azt mondta: Öt iga ökröt vettem, megyek
őket kipróbálni. Kérlek, ments ki. Ismét más ezt mondta: Megnősültem, azért nem
mehetek. Visszatért a szolga, s átadta urának az üzeneteket. Megharagudott a
házigazda, és megparancsolta szolgájának: Fogd magad, és eredj ki a város
tereire és utcáira, és hívd ide a szegényeket, bénákat, vakokat és sántákat. A
szolga jelentette: Uram, parancsod teljesült, de még mindig van hely. Az Úr
erre ráparancsolt a szolgára: Menj ki az országutakra és a sövények mentére, és
kényszeríts mindenkit, jöjjön el, hadd teljen meg a házam. Mondom nektek, azok
közül, akik hivatalosak voltak, senki sem ízleli lakomámat.”
Ezen példabeszéden keresztül Jézus arra
mutat rá, hogy mindenki lehet ilyen boldog ember, aki asztalhoz ülhet az Isten
országában. Nem a meghívótól függ, hanem a választól erre a meghívóra, hiszen
minden ember meg van hívva Isten országába. Mivel az eredeti meghívottak, a
zsidók, farizeusok, nem fogadták el a meghívót, hanem kimentésüket kérték,
Isten másokhoz fordult: a szegényekhez,
bénákhoz, vakokhoz és sántákhoz, ez az a bűnösökhöz és az országutakon lévőekhez, azaz a pogányokhoz. Azoknak, akik
elutasították a meghívást, a birtoklással való foglalkozásuk fontosabban volt
számukra mint a lakoma, ezért közöttük „senki sem ízleli lakomámat”, ahogyan
azt az Úr talán nem kis szomorúsággal kifejezte. A példázatban is szépen
látszik, mennyire fontos, hogy a házban minden hely el legyen foglalva. „És kényszeríts mindenkit, jöjjön el, hadd
teljen meg a házam”. A kényszerítés azonban nem erőszakoskodást jelent,
minden embernek csak fel kell kínálni azt a boldogító meghívást és ők szabadon
dönthetnek. Inkább Isten nagy vágyának a kifejezése az, hogy minél többen
jöjjenek el a lakomára. Ez a meghívás pedig nemcsak életünk végén történik meg,
hanem minden nap, akár ma is: „Íme, az ajtónál állok és zörgetek. Ha valaki
meghallja szavamat, és kinyitja nekem az ajtót, bemegyek hozzá, vele étkezem,
és ő énvelem” (Jel 3,20).
Feladat a mai napra: Elfogadom Jézus meghívását, és vele töltök egy kis
extra időt.