XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. március 1., vasárnap

Nagyböjti hétköznapi lelkigyakorlat: 2. hét, 1. nap



Napi elmélkedéshez:       Ter 3,1-9

A kígyó ravaszabb volt a föld minden állatánál, amit az Úristen teremtett. Ezt mondta az asszonynak: „Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról?” Az asszony így válaszolt a kígyónak: „A kert fáinak gyümölcséből ehetünk. Isten csak a kert közepén álló fa gyümölcséről mondta: Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok.” Erre a kígyó így beszélt az asszonyhoz: „Semmi esetre sem fogtok meghalni. Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat.” Az asszony látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás megszerzésére. Vett tehát gyümölcséből, megette, adott férjének, aki vele volt, és az is evett belőle. Erre felnyílt a szemük, észrevették, hogy meztelenek. Fügefaleveleket fűztek össze, és kötényt csináltak maguknak. Azután meghallották az Úristen lépteit, aki a nappali szellőben a kertben járkált. Az ember és az asszony elrejtőztek az Úristen elől a kert fái között. De az Úristen hívta az embert és így szólt hozzá: „Hol vagy?”

A mai napon az első emberpár bűnével találkozhatunk, pontosabban azzal, ami bűnre viszi őket. Hogyan is történhetett ez, hiszen kezdetben olyan tökéletes harmóniában volt minden: Isten, az ember és az egész teremtett világ. Mi zavarta meg ezt az egységet? A jelenetben pontosan megfigyelhetjük, hogyan van jelen a kísértés, hogyan éri el, hogy az első emberpár elforduljon Istentől. A kígyó testesíti meg itt a gonosz lelket, azt a belső hangot, mely megkérdőjelezi bennünk Isten jóságát: „Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról?” Párbeszédet kezdeményez az asszonnyal. Megszólítja ártatlanságát egy túlzással: valóban a kert valamennyi fájáról nem ehettek? Hát dehogy is! Csak egy fáról nem, mondja az asszony, aki biztosan elcsodálkozott ezen a kérdésen. Még kivédi Istent. De a kígyó tovább ferdíti a dolgot és „leleplezi”, hogy Isten hazudott nekik: Nem halnak meg, hanem olyanok lesznek, mint maga az Isten. Ezzel a hazugsággal megtörik az asszonyban az Istenbe vetett bizalom. Mélységesen csalódik Istenben. Az hiszi, hogy félrevezette őket, visszatartotta tőlük a legértékesebbet. Az egyetlen probléma itt az, hogy az asszony nem megy oda Istenhez, és nem kérdezi meg tőle, hogy mi az igazság, hanem elhiszi a kígyónak, hogy okosabb az Istennél. Így a kígyó került az Isten helyére. Az asszony képtelen volt ellenállni, és elcsábította férjét is. Mi is ismerjük a kísértés hatalmát az életünkben. Bennünket általában nem egy kígyó szólít meg, hanem inkább egy belső gondolat, megérzés, ösztön. Hogyan tapasztalom ennek valóságát saját életemben?

Feladat a mai napra: Figyelemmel kísérem belső megmozdulásaimat. Hol érzek olyan erőt, amely inkább elterel az Istentől? Hogyan van jelen ilyenkor az Isten?
--- A lap hátsó oldalát felhasználhatjuk feljegyzéseknek! ---
Visszatekintés a napra: Újra elolvasom a mai idézetet és feljegyzéseimet. Hogyan tapasztaltam a nap folyamán az Isten felé vonzó illetve a tőle elterelő erőt? Hol volt akkor az Isten? Hogyan bántam a kísértéssel? Hogyan szerettem volna bánni vele? Kérem a Szentlélektől az erős bánat kegyelmét, és hogy szívből tudjak Isten mellett dönteni.