Napi elmélkedéshez: Ter 3,1-9
A kígyó ravaszabb volt a föld minden állatánál, amit az Úristen teremtett.
Ezt mondta az asszonynak: „Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert
valamennyi fájáról?” Az asszony így válaszolt a kígyónak: „A kert fáinak
gyümölcséből ehetünk. Isten csak a kert közepén álló fa gyümölcséről mondta: Ne
egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok.” Erre a kígyó így beszélt az
asszonyhoz: „Semmi esetre sem fogtok meghalni. Isten jól tudja, hogy amely
napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik
ismerik a jót és a rosszat.” Az asszony látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre
szép, és csábít a tudás megszerzésére. Vett tehát gyümölcséből, megette, adott
férjének, aki vele volt, és az is evett belőle. Erre felnyílt a szemük,
észrevették, hogy meztelenek. Fügefaleveleket fűztek össze, és kötényt
csináltak maguknak. Azután meghallották az Úristen lépteit, aki a nappali
szellőben a kertben járkált. Az ember és az asszony elrejtőztek az Úristen elől
a kert fái között. De az Úristen hívta az embert és így szólt hozzá: „Hol
vagy?”
A mai napon az első emberpár bűnével találkozhatunk,
pontosabban azzal, ami bűnre viszi őket. Hogyan is történhetett ez, hiszen
kezdetben olyan tökéletes harmóniában volt minden: Isten, az ember és az egész
teremtett világ. Mi zavarta meg ezt az egységet? A jelenetben pontosan
megfigyelhetjük, hogyan van jelen a kísértés, hogyan éri el, hogy az első
emberpár elforduljon Istentől. A kígyó testesíti meg itt a gonosz lelket, azt a
belső hangot, mely megkérdőjelezi bennünk Isten jóságát: „Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert
valamennyi fájáról?” Párbeszédet kezdeményez az asszonnyal.
Megszólítja ártatlanságát egy túlzással: valóban a kert valamennyi fájáról nem ehettek? Hát dehogy is! Csak egy fáról nem, mondja az asszony, aki
biztosan elcsodálkozott ezen a kérdésen. Még kivédi Istent. De a kígyó tovább
ferdíti a dolgot és „leleplezi”, hogy Isten hazudott nekik: Nem halnak meg,
hanem olyanok lesznek, mint maga az Isten. Ezzel a hazugsággal megtörik az
asszonyban az Istenbe vetett bizalom. Mélységesen csalódik Istenben. Az hiszi, hogy
félrevezette őket, visszatartotta tőlük a legértékesebbet. Az egyetlen probléma
itt az, hogy az asszony nem megy oda Istenhez, és nem kérdezi meg tőle, hogy mi
az igazság, hanem elhiszi a kígyónak, hogy okosabb az Istennél. Így a kígyó
került az Isten helyére. Az asszony képtelen volt ellenállni, és elcsábította
férjét is. Mi is ismerjük a kísértés hatalmát az életünkben. Bennünket
általában nem egy kígyó szólít meg, hanem inkább egy belső gondolat, megérzés,
ösztön. Hogyan tapasztalom ennek valóságát saját életemben?
Feladat a mai napra: Figyelemmel kísérem belső megmozdulásaimat. Hol
érzek olyan erőt, amely inkább elterel az Istentől? Hogyan van jelen ilyenkor
az Isten?
--- A lap hátsó oldalát felhasználhatjuk feljegyzéseknek! ---
Visszatekintés a napra: Újra
elolvasom a mai idézetet és feljegyzéseimet. Hogyan tapasztaltam a nap folyamán
az Isten felé vonzó illetve a tőle elterelő erőt? Hol volt akkor az Isten?
Hogyan bántam a kísértéssel? Hogyan szerettem volna bánni vele? Kérem a
Szentlélektől az erős bánat kegyelmét, és hogy szívből tudjak Isten mellett
dönteni.