Lk 15,17-24 (Az Atya láthatóvá és tapinthatóvá teszi
irgalmasságát)
17Ekkor
magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én
meg éhen halok itt. 18Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom:
Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. 19Arra, hogy fiadnak
nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. 20Csakugyan
útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta
a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. 21Erre a
fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó
arra, hogy fiadnak nevezz. 22Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok
hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára
sarut. 23Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és
vigadjunk, 24hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és
megkerült. Erre vigadozni kezdtek.
„Az irgalmasságról szóló példabeszédekben
Jézus kinyilatkoztatja Isten természetét. Olyan atyához hasonlítja, aki
mindaddig fáradhatatlan, amíg irgalmassággal és együttérzéssel le nem győzi az
ellenkezést és fel nem oldja a bűnt. Ismerjük ezeket a példabeszédeket,
különösen hármat: az elveszett bárány, az elveszett drachma és a tékozló fiú
történetét (vö. Lk 15,1-32). Ezekben a parabolákban Isten mindig úgy jelenik
meg, mint akit öröm tölt el, főként amikor megbocsátást gyakorol.
Megtalálhatjuk bennük az evangélium és a hitünk lényegét, mert az irgalmasságot
mindent legyőző, a szívet szeretettel betöltő és megbocsátással vigasztaló
erőként mutatják be. (...)
Mint tudjuk, a Szentírásban az irgalmasság
kulcsfogalom annak kifejezésére, hogy Isten hogyan bánik velünk. Ő nem csupán
beszél a szeretetéről, hanem láthatóvá és tapinthatóvá is teszi. A szeretet
soha nem maradhat elvont kifejezés. Természete szerint konkrét élet: szándék,
magatartás, érzület, mely a mindennapi tettekben mutatkozik meg. Isten
irgalmassága az ő irántunk viselt felelőssége. Felelősnek érzi magát értünk,
vagyis a javunkat akarja; boldognak, örvendezőnek és derűsnek kíván látni
bennünket. A keresztény ember irgalmas szeretetének ugyanezen a hullámhosszon
kell mozognia. Miként az Atya szeret, úgy szeretnek a gyermekek. Ahogyan ő
irgalmas, úgy kell nekünk is irgalmasnak lennünk egymás iránt.”[1]
Feladat a mai napra: Ma én is útra
kelek és az Atya felé indulok. Belsőleg, milyen távol vagy közzel érzem magamat
az Atyától? Kérem a kegyelemet, hogy láthatóvá és tapinthatóvá váljon az Atya
irántam való szeretete, irgalmassága.