Január 9.

Mk 6,30-43                      (Jézusnak megesett a szíve)

³⁰Az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak róla, mi mindent tettek és tanítottak. ³¹Ő pedig így szólt hozzájuk: „Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!” Mert annyian felkeresték őket, hogy még evésre sem maradt idejük. ³²Bárkába szálltak tehát, és elvonultak egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. ³³De sokan látták, amikor elindultak, és kitalálták szándékukat. Erre a városokból mindenünnen gyalog odasiettek, és megelőzték őket. ³⁴Amikor kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül. Sok mindenre kezdte őket tanítani. ³⁵Már későre járt az idő, tanítványai azért odamentek és szóltak neki: „A vidék elhagyatott, s már késő van. ³⁶Bocsásd el őket, hogy elmehessenek a környék tanyáira és falvaiba ennivalót venni.” ³⁷Ő azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!” Azok ezt felelték: „Talán elmenjünk és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adjunk nekik?” ³⁸Erre megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg!” Megtudták és jelentették: „Öt, és két halunk.” ³⁹Erre meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsenek le mindenkit a zöld gyepre. ⁴⁰Le is telepedtek, százas és ötvenes csoportokban. ⁴¹Akkor fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Megtörte a kenyeret, s odaadta a tanítványoknak, hogy osszák szét. A két halat is szétosztotta. ⁴²Mindenki evett és jól is lakott. ⁴³A maradék kenyérből és halból tizenkét kosarat szedtek tele. ⁴⁴A kenyérből csak férfiak ötezren ettek.

„Amikor Jézus látta az őt követő fáradt, kimerült, csalódott és gazdátlan sokaságot, a szíve mélyéből együtt érzett velük (vö. Mt 9,36). Ezzel az együtt érző szeretettel gyógyította meg az elébe vitt betegeket (vö. Mt 14,14), és lakatta jól a sokaságot néhány kenyérrel és hallal (vö. Mt 15,37). Jézust minden körülmények között az irgalmasság indította, mellyel olvasott beszélgetőtársai szívében, és válaszolt legmélyebb szükségleteikre. Amikor az egyetlen fiát temetni készülő naimi özveggyel találkozott, mélységes együttérzést tanúsított a síró édesanya mérhetetlen fájdalma iránt, és – föltámasztva a halálból – visszaadta neki a fiát (vö. Lk 7,15). Miután a gadarai megszállottat megszabadította, ezekkel a szavakkal bocsátotta el: „Menj haza a tieidhez, s beszéld el, hogy milyen nagy dolgot tett veled az Úr, hogyan könyörült rajtad” (Mk 5,19). Máté meghívása is az irgalmasság horizontjába szövődik. Jézus, elhaladván a vámasztal előtt, rátekintett Mátéra. Ez a pillantás tele volt irgalmassággal; megbocsátotta a bűneit, és – legyőzve a többi tanítvány ellenkezését – kiválasztotta a bűnöst és a vámost, hogy a tizenkettő egyike legyen. Szent Beda Venerabilis ezt az evangéliumi jelenetet magyarázva írta, hogy Jézus irgalmas szeretettel tekintett Mátéra és kiválasztotta őt: miserando atque eligendo [Vö. Homilia, 21: CCL 122, 149-151.]. Ez a megfogalmazás mindig nagy hatást gyakorolt rám, olyannyira, hogy jelmondatomnak is ezt választottam.”[1]

Feladat a mai napra: Napközben, ha egy nehéz helyzet alakul ki, átadom Jézusnak, addig lépek kapcsolatba Jézus irgalmas tekintetével, amíg az bennem felfakasztja a helyes hozzáállást.

---

[1] Ferenc Pápa. Misericordiae Vultus kezdetű bullája.8