1 Pét 2,9-12;3,8-9 (Az Egyháznak az ingyenes irgalmasság helyévé kell lennie)
9Ti
azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul
kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből
meghívott benneteket csodálatos világosságára. 10Ti valamikor nem
voltatok nép, most pedig Isten népe vagytok; régen nem nyertetek kegyelmet,
most pedig irgalomra találtatok. 11Szeretteim, kérlek benneteket,
hogy mint idegenek és zarándokok, tartózkodjatok a testi kívánságoktól, mert
ezek a lélek ellen törnek. 12Éljetek szép életet a pogányok között,
hogy lássák jótetteiteket, és látogatása napján majd magasztalják Istent, épp
amiért most gonosztevőnek rágalmaznak benneteket.
8Végül
mindnyájan legyetek egyetértők, együttérzők, testvériesek, irgalmasok,
alázatosak. 9Ne fizessetek a rosszért
rosszal, se a szidalomért szidalommal. Mondjatok inkább áldást, mert arra
kaptatok meghívást, hogy az áldás legyen az örökségetek.
„Az Egyház életének boltozatát az
irgalmasság oszlopa tartja. Ezért egész lelkipásztori tevékenységét át kellene
hatnia a hívők felé forduló gyöngédségnek; egyetlen igehirdető szava és világ
felé közvetített tanúságtétele sem nélkülözheti az irgalmasságot. Az Egyház
hitelessége az irgalmas és együtt érző szeretet által érvényesül: „olthatatlan
vágy él benne arra, hogy fölkínálja az irgalmasságot”. (Evangelii
gaudium apostoli buzdítás, 24.) Talán régóta megfeledkeztünk arról, hogy
megmutassuk és járjuk az irgalmasság útját. Egyfelől a kísértés, hogy mindig és
csakis az igazságosságot keressük, elfeledtette velünk, hogy az irgalmasság az
első, szükséges és kihagyhatatlan lépés. Az Egyháznak azonban a fontosabb és
magasabb rendű cél elérése érdekében túl kell lépnie ezen. Másfelől szomorú
dolog látni, hogy kultúránkban milyen gyors ütemben halványul el a megbocsátás.
Úgy tűnik, hogy bizonyos helyzetekben maga a kifejezés is jelentését veszti. A
megbocsátás tanúságtétele nélkül azonban az élet terméketlenné, elsivatagosodottá
válik. Újra elérkezett az idő az Egyház számára, hogy vállalja a megbocsátás
örömhírének hirdetését. Itt az idő, hogy visszatérjünk a lényeghez, hogy
viseljük testvéreink gyöngeségeit és nehézségeit. A megbocsátás új életet
fakasztó erő, és bátorságot ad arra, hogy reménnyel tekintsünk a jövőbe.“[1]
„Egyháznak lenni azt jelenti, hogy Isten
népe vagyunk, összhangban az Atya nagy szeretettervével. Ez azt is magában
foglalja, hogy Isten kovászának kell lennünk az emberek között. Ez Isten
üdvösségének hirdetését és elvitelét jelenti világunkba, amely gyakran elveszti
önmagát; amelynek olyan válaszokra van szüksége, amelyek bátorítják, reményt és
új lelkesedést adnak az úton. Az Egyháznak az ingyenes irgalmasság helyévé kell
lennie, ahol mindenki úgy érezheti, hogy befogadják, szeretik, megbocsátanak
neki, és bátorítják, hogy az evangélium jó életének megfelelően éljen.”[2]
Feladat a mai napra: Ferenc pápa azt mondja, hogy „itt az idő,
hogy visszatérjünk a lényeghez, hogy viseljük testvéreink gyöngeségeit és
nehézségeit.” Kérem meg, hogy a Szentlélek világítson meg és mutassa meg,
miként tudom ma viselni valamennyi testvérem gyöngeségét, nehézségét.