Jn 10,14-18 (odaadás)
Én
vagyok a jó pásztor, ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, mint ahogy
az Atya ismer engem és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért... Azért
szeret az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd újra visszavegyem. Nem
veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és
van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam az Atyától.”
Jn 15,12
Az
az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. Senki
sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.
A
szentháromságos szeretet másik tulajdonsága az odaadás. Egyik leggyönyörűbb
teológiai magyarázat a szentháromságról Szentviktori Richárdtól egy 12 századi
teológustól származik, aki „az
isteni és az emberi szeretet analógiájáról ekképp vélekedik: "Senkiről sem
mondják, hogy tökéletes a szeretete, ha csupán önmagát mint magánzót (...)
szereti. Kell, hogy a szeretet (amor) másvalaki felé irányuljon: csak így lesz
belőle önzetlen, igazi szeretet (caritas)". Ahol tehát nem fordul egymás
felé több személy, "nincs igazi szeretet".... Ha Isten kezdet és vég
nélküli caritas (agapé), akkor mi őt csak egy társas lény analógiája szerint
képzelhetjük el. Úgy, hogy Ő egyenértékű, egyenrangú örök személyek közössége
(vö. III,2 és 7). Ebben mindegyikük szerető és szeretett, viszontszerető és
viszontszeretett. És ez a kölcsönös viszony mérhetetlen boldogságuknak is
forrása (vö. III, 3). "Nagy gyengeség jele, ha az egyik nem tűri, hogy a
neki jutott szeretetben társa legyen, hogy ebben a szeretetben más is
részesüljön" (II, 11). Istenben elképzelhetetlen a féltékenység érzelme.
Így a hármasban megélt szeretet Benne valóságos felsőfoka a kettesben
megéltnek. Így a közösen szeretett harmadik mindig újra kinyitja kölcsönös
viszonyukat nemcsak egy másik, hanem mások felé.”[1]
Szentviktori Richárd a szentírásra alapozza magyarázatait. Jézus erről az
állandó odaadásról, agapéról beszél, szeretni és viszontszeretni. Azzal szereti
az Atyát, hogy odaadja életét a rábízott juhaiért. Nem azért teszi, mert
rávolna kényszerülve, vagy úm. „kutya kötelessége”, hanem azért, mert annyira
szereti az Atyát és szereti mindazokat, akiket rábízott. Ezért mondja: Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét
adja barátaiért. Azt mondja
Szentviktori Richárd: „És ez a kölcsönös viszony mérhetetlen
boldogságuknak is forrása” Ugyanabban az idézetben mondja Jézus is: Ezeket
azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek is, és teljes legyen az
örömötök (Jn 15,11). Igen, az odaadás az öröm forrása. Bár néha a fájdalom
forrásává is válhat, ha az odaadás hamis aktivizmusból származik, vagy abból a
belső kényszerből, hogy fel kell mutatnom valamit, ki kell érdemelnem a másik
szeretetét, és nem csupán csak abból a mély vágyból fakad, hogy szeretni
akarok, viszonozni akarom szeretetemet annak, aki engem szeret. Aki önzetlen szeretetből
odaadja életét, nem nyújt be számlát a végén, hanem akkor is szereti a másikat,
ha az éppen nem képes felfogni szeretetemet. Ilyen a szülői szeretet. A
szülőnek sokat kell várnia arra, hogy gyermeke megértse, hogy mit tett meg
érte. Sokszor csak akkor tudja felfogni a gyermek, ha maga is szülővé válik. De
Istenben teljesen biztos, hogy az odaadott szeretet érdemes, mert maradandó
gyümölcsöt terem.
Feladat a mai napra: Miben tudnám ma odaadni
magamat a családomért?