XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. február 21., szombat

Február 21.



Jn 21,15-17                     (Legeltesd juhaimat!)

Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?” „Igen, Uram – felelte –, tudod, hogy szeretlek.” Erre így szólt hozzá: „Legeltesd bárányaimat!” Aztán másodszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” „Igen, Uram – válaszolta –, tudod, hogy szeretlek.” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?” S így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” Jézus ismét azt mondta: „Legeltesd juhaimat!”
A mai idézet János evangéliumának kvázi záró aktusa. A feltámadt Jézus Tibériás tavánál találkozik tanítványaival, jelenik meg neki, eszik velük. És ott, a reggeli után, Simon Péternek teszi fel ezt a kérdést: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Érezzük, hogy ez egy nagyon bensőséges beszélgetés Jézus és Péter között. A háromszor feltett kérdés emlékezteti Pétert a háromszoros tagadására, és mintegy jóvátétele annak: Háromszor tagadtál meg, most háromszor valld meg, hogy szeretsz engem. S nem csak, hogy szeretsz engem, hanem jobban szeretsz engem, mint ezek. Jézus nem ’Pétert’ szólítja meg, a kősziklát, az ’első pápát’, hanem Simont, János fiát, azaz, a földi, emberi, minden dicsőség és glória nélküli Simont. Nem egy ’pápai’ választ vár, hogy ’hogyne, Uram, jobban szeretlek téged, mint bárki más!’, aminek a gyökere esetleg a beképzeltség lehetne, hanem a kudarcot szenvedett Simontól, aki jól ismeri korlátozottságát. És mert jól tudja, hogy milyen gyönge, csak félve, megalázkodva mondja, „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” És Jézus erre a Simonra bízza rá juhait, nem az erős Péterre, hanem a gyarló Simonra, aki jól tudja, hogy ő még messze van attól a nagyságtól, amire vágyik, de pont ezért teljes mértékben Jézusra tudja rábízni magát, engedni tudja, hogy vezesse őt, megmutassa neki, hogyan legeltesse juhait. A Krisztus misztikus testéről szóló elmélkedéseink végén bennünket is megszólít Jézus ugyanezzel a kérdéssel: szeretsz engem? Jézus kérdésében érzünk egy mély aggodalmat az emberiség valósága iránt. Jézus törődik azzal, ami körülöttünk történik, nagyon érdekli őt és szívén viseli minden egyes ember sorsát, és szüksége van olyan emberekre, akik készek arra, hogy Jézus ’hosszabbított kezei’ legyenek. Jézus érdekes módon elsősorban nem olyan embereket szólít meg, akik hatalmasok, akik akár egy tollvonással olyan törvényeket hozhatnak, mely végre megoldaná minden szegény ember megélhetési problémáját. Jézus azokat szólítja meg, akik maguk is szegények, egyszerűek, de pontosan ezért képesek meghallani hívását, képesek beengedni Jézus örömhírét életükbe, és olyan gyógyulásnak, átváltozásnak lesznek a tanúi, mely más embernek segít megnyílni Isten előtt, és reménykedni jóságában, mint ahogy a 40. Zsoltár ezt gyönyörűen kifejezi: „Bíztam az Úrban, bizakodtam, s ő lehajolt hozzám és meghallgatta kiáltásomat. Kiszabadított a sírgödörből, ki az iszapból és mocsárból. Sziklára állította lábamat, és megszilárdította léptemet. Ajkamra új éneket adott, Istenünk magasztalására. Sokan látják majd és megremegnek, s eltelnek az Úr iránt bizalommal.” Eltelnek az Úr iránt bizalommal, mert látják azt a csodát, mely bennünk végbement. Ezek az igazi tanúk, akik gyógyulást hoznak az egész testnek. Péter nem azt válaszolta Jézusnak: Uram, ne tőlem kérdezz ilyet, mert én túl kicsi vagyok! Ez a büszkeség válasza lett volna, aki magát nem tartja elég jónak csupán azért, mert elbukott. Jézust nem a bukásaink érdeklik, hanem az alázatunk, hogy tudunk-e fölkelni, lerázni magunkról a port, és újra rábízni magunkat Jézusra. Neki pont a mi kicsiségünkre és megtörtségünkre van szüksége, mert abból származik az a bizalom, az a jóság, érzékenység és irgalom, mely igazi gyógyír minden testvér számára, és amely minket igazi pásztorokká, Isten szíve szerinti pásztorokká tesz övéi számára, ahol biztonságban, szeretve, elfogadva, oltalmazva, gondozva érezhetik magukat.
Feladat a mai napra: Engedem, hogy Jézus kérdése megérintsen engem: Szeretsz engem? Kérem Jézustól a kegyelmet, hogy igaz szívvel tudjak rá válaszolni, nemcsak szavaimmal, hanem egész életemmel.

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma