1. Hét: Ha ismernéd a víz
forrását
Bevezető:
„Most van a kellő
idő, most van az üdvösség napja!” - mondja Szent Pál a korinthusi közösségnek (2Kor 6,2).
Most van a kellő idő számunkra is. A nagyböjti idő. Annak az elején állunk
most. Előttünk a szent időnek a negyven napja. Ez a negyvenes szám emlékeztet
minket Urunk Jézus Krisztus pusztában töltött negyven napjára, valamint Izrael
népének negyven éves vándorlási idejére a pusztában. Azonban ez a negyven nap
nem csupán emlékezés akar lenni számunkra, hanem arra hív meg minket, hogy mi
is elinduljunk, útra keljünk és tudatosan éljük meg ezt az időt, hogy igazi
lelki úttá váljon számunkra. Tudjuk ugyanis, hogy hová visz az utunk: a húsvéti
szent három napba vezet a nagyböjt, a húsvét misztériumába, az üdvösség
misztériumába. „Az ember megváltásának és Isten tökéletes megdicsőítésének
művét az Úr Jézus teljesítette be, elsősorban áldott szenvedésének, a halálból
való föltámadásának és dicsőséges mennybemenetelének húsvéti misztériuma által.
Így halálával halálunkat megtörte, és az életet föltámadásával újjászerzette.”
(II. Vat. Zsinat, SC.7)
Tehát ezzel a nagyböjti hétköznapok lelkigyakorlatával
útra szeretnénk most indulni, hogy merítsünk az üdvösség eme misztériumából,
hogy merítsünk vizet az üdvösség forrásaiból (vö. Iz 12.3), Üdvözítőnk
forrásaiból. Mégpedig nap mint nap. Mindennapi életünkben keresni fogjuk azt a
vizet és annak a víznek a forrását, amelyből igazi életünk fakadt, amelyből
élünk. Fürkészni fogjuk ezt mindennapi elmélkedéseinkben, csöndes imádságban,
szentírási idézetekben, de ugyanígy életünk eseményeiben is. És mi fog
odavezetni minket? Bízhatunk abban, hogy az iránytű a forráshoz, az Istenhez
már bennünk van. Az egyik Keresztes Szent János alapú Taizé ének ezt úgy fejezi
ki, hogy maga a szomjúság az út a víz forrása felé. „Csak vándorolunk az éjben,
mert forrás vizére vágyunk, szomjunk a fény a sötétben.” A hétköznapok
lelkigyakorlata első hetében így figyeljünk különös tekintettel vágyainkra,
belső szomjúságunkra, és hagyjuk, hogy ezek által a Szentlélek vezessen minket e
nagyböjti vándorlás útján. Fizikai szinten gondolva bele, nem keresnénk
innivalót, nem mennénk a vízcsaphoz, nem nyitnánk ki egy üveget, ha nem lennénk
szomjasak. Lelki szinten is hasonlóan van ez: ha nincs bennünk szomjúság Isten
után, akkor nem indulunk el keresésére. Ezért Jézus azt mondja: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék”
(Jn 7.38). Azonban Jézus arra is figyelmeztet bennünket, hogy kihez forduljunk
szomjúságunkkal. Őhozzá. Bár körülöttünk sokfajta kínálat van, különféle
megszólítások érnek el minket nap mint nap, és azzal a hamis ígérettel
versengnek, hogy melyikük oltja jobban a szomjunkat. Ne higgyünk nekik, hanem
hallgassuk Isten ígéretét, Jézus szavát: „Azt
mondja ugyanis: kellő időben meghallgatlak, s az üdvösség napján segítek
rajtad. Nos, most van a kellő idő, most van az üdvösség napja” (2Kor 6,2). „Aki hisz bennem, belsejéből az Írás szavai
szerint élő víz folyói fakadnak.” (Jn 7,38)