XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. február 22., vasárnap

Nagyböjti hétköznapi lelkigyakorlat: Bevezető



1. Hét: Ha ismernéd a víz forrását

Bevezető:

„Most van a kellő idő, most van az üdvösség napja!” - mondja Szent Pál a korinthusi közösségnek (2Kor 6,2). Most van a kellő idő számunkra is. A nagyböjti idő. Annak az elején állunk most. Előttünk a szent időnek a negyven napja. Ez a negyvenes szám emlékeztet minket Urunk Jézus Krisztus pusztában töltött negyven napjára, valamint Izrael népének negyven éves vándorlási idejére a pusztában. Azonban ez a negyven nap nem csupán emlékezés akar lenni számunkra, hanem arra hív meg minket, hogy mi is elinduljunk, útra keljünk és tudatosan éljük meg ezt az időt, hogy igazi lelki úttá váljon számunkra. Tudjuk ugyanis, hogy hová visz az utunk: a húsvéti szent három napba vezet a nagyböjt, a húsvét misztériumába, az üdvösség misztériumába. „Az ember megváltásának és Isten tökéletes megdicsőítésének művét az Úr Jézus teljesítette be, elsősorban áldott szenvedésének, a halálból való föltámadásának és dicsőséges mennybemenetelének húsvéti misztériuma által. Így halálával halálunkat megtörte, és az életet föltámadásával újjászerzette.” (II. Vat. Zsinat, SC.7)
Tehát ezzel a nagyböjti hétköznapok lelkigyakorlatával útra szeretnénk most indulni, hogy merítsünk az üdvösség eme misztériumából, hogy merítsünk vizet az üdvösség forrásaiból (vö. Iz 12.3), Üdvözítőnk forrásaiból. Mégpedig nap mint nap. Mindennapi életünkben keresni fogjuk azt a vizet és annak a víznek a forrását, amelyből igazi életünk fakadt, amelyből élünk. Fürkészni fogjuk ezt mindennapi elmélkedéseinkben, csöndes imádságban, szentírási idézetekben, de ugyanígy életünk eseményeiben is. És mi fog odavezetni minket? Bízhatunk abban, hogy az iránytű a forráshoz, az Istenhez már bennünk van. Az egyik Keresztes Szent János alapú Taizé ének ezt úgy fejezi ki, hogy maga a szomjúság az út a víz forrása felé. „Csak vándorolunk az éjben, mert forrás vizére vágyunk, szomjunk a fény a sötétben.” A hétköznapok lelkigyakorlata első hetében így figyeljünk különös tekintettel vágyainkra, belső szomjúságunkra, és hagyjuk, hogy ezek által a Szentlélek vezessen minket e nagyböjti vándorlás útján. Fizikai szinten gondolva bele, nem keresnénk innivalót, nem mennénk a vízcsaphoz, nem nyitnánk ki egy üveget, ha nem lennénk szomjasak. Lelki szinten is hasonlóan van ez: ha nincs bennünk szomjúság Isten után, akkor nem indulunk el keresésére. Ezért Jézus azt mondja: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék” (Jn 7.38). Azonban Jézus arra is figyelmeztet bennünket, hogy kihez forduljunk szomjúságunkkal. Őhozzá. Bár körülöttünk sokfajta kínálat van, különféle megszólítások érnek el minket nap mint nap, és azzal a hamis ígérettel versengnek, hogy melyikük oltja jobban a szomjunkat. Ne higgyünk nekik, hanem hallgassuk Isten ígéretét, Jézus szavát: „Azt mondja ugyanis: kellő időben meghallgatlak, s az üdvösség napján segítek rajtad. Nos, most van a kellő idő, most van az üdvösség napja” (2Kor 6,2). „Aki hisz bennem, belsejéből az Írás szavai szerint élő víz folyói fakadnak.” (Jn 7,38)