Napi elmélkedéshez: Lk 1,43; Mt 8,5-10
Hogyan lehetséges, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám?
Amikor Jézus Kafarnaumba
érkezett, odament hozzá egy százados, és kérte őt: Uram, a szolgám bénán
fekszik otthon, és szörnyű kínjai vannak. Ő így szólt hozzá: Elmegyek, és
meggyógyítom. De a százados ezt felelte: Uram, nem vagyok méltó arra, hogy
hajlékomba jöjj, hanem csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám. Mert én is
hatalom alatt álló ember vagyok, nekem is vannak alárendelt katonáim. És ha azt
mondom az egyiknek: Menj el! – akkor elmegy, és a másiknak: Gyere ide! – akkor
idejön, vagy ha szólok a szolgámnak: Tedd meg ezt! – akkor megteszi. Amikor
Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt az őt követőkhöz: Bizony
mondom nektek, senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izráelben.
Néha nagyon lenyűgöző dolgok tudnak velünk történni.
Isten nagyon kreatív, és szeret meglepni bennünket túldimenzionált
szeretetével, pl. amikor valaki nekünk csak úgy egy ünnepi vacsorát rendez
minden különösebb ok nélkül, vagy nem is sejtett módon segít megoldani egy
problémát. Valahogy ilyen élménye lehetett a kafarnaumi századosnak, amikor ő
csak azt akarta, hogy Jézus kimondjon egyetlen egy szót, Jézus pedig azonnal
kifejezte készségét: Elmegyek,
és meggyógyítom. Pedig miért menne el? Hiszen a százados egy
pogány, zsidó ember nem térhet be hozzá csak úgy. Miért vállalná Jézus ezt az
áldozatot, csupán egy pogány szolgáért? Erzsébet is valahogyan
túldimenzionáltnak érezte ezt a látogatást. Itt nem csak Mária jött hozzá,
hanem maga az Isten. Hogyan lehetséges,
hogy az én Uram anyja jön el énhozzám? És talán ő is hozzá tette volna: Uram, nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba
jöjj! Mégis, mennyire fontosak ezek a pillanatok. Mennyire fontos a
nagylelkű odaadás kifejezése, akár elismerő szavakkal, akár gesztussal,
segítségnyújtással, egy hosszú öleléssel, a másiknak ajándékozott idővel,
osztatlan figyelemmel… mely valahogyan érzékelteti a másikkal: te számomra
nagyon értékes vagy! És most nem azért ajándékozlak meg, mert valami viszonzást
várnék, vagy, mert valamit viszonozni akarok neked, hanem azért, mert vagy, és
örülök neked. Az ilyen ingyenes szeretet-pazarlás nemcsak lenyűgöz, de fel is
emel. Valamit mélyen meggyógyít bennünk, köztünk, a másikban.
Feladat a mai napra: Átgondolom, kit tudnék ma megajándékozni ilyen
pazarló szeretettel? Kinek van szüksége arra a környezetemben, hogy értékesnek
érezze magát? Hogyan tudnám neki ezt kifejezni, mi esne neki jól? Istennel
értekezek erről, és majd megpróbálom kivitelezni.
Este: Visszatekintés a napra: Áttekintem
a napomat. Milyen találkozások adódtak? Kinek tudtam ma egy szeretet-ajándékot
adni? Hogy sült el ez a találkozás? Hogyan éreztem Isten jelenlétét? Mi az, ami
által én éreztem magam megajándékozva? Volt-e olyan találkozás, ami nem
sikerült jól? Miért? Mi történt? Esetleg hol hibáztam, vagy hol hibázott az,
akivel együtt voltam? Mit szeretnék holnap másképp csinálni? Kérem a Szentlélek
megvilágosító kegyelmét. Lezárom napomat hálaadással.