XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. december 11., csütörtök

December 11.



Napi elmélkedéshez:       Lk 1,43; Mt 8,5-10

Hogyan lehetséges, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám?
Amikor Jézus Kafarnaumba érkezett, odament hozzá egy százados, és kérte őt: Uram, a szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyű kínjai vannak. Ő így szólt hozzá: Elmegyek, és meggyógyítom. De a százados ezt felelte: Uram, nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, nekem is vannak alárendelt katonáim. És ha azt mondom az egyiknek: Menj el! – akkor elmegy, és a másiknak: Gyere ide! – akkor idejön, vagy ha szólok a szolgámnak: Tedd meg ezt! – akkor megteszi. Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt az őt követőkhöz: Bizony mondom nektek, senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izráelben. 

Néha nagyon lenyűgöző dolgok tudnak velünk történni. Isten nagyon kreatív, és szeret meglepni bennünket túldimenzionált szeretetével, pl. amikor valaki nekünk csak úgy egy ünnepi vacsorát rendez minden különösebb ok nélkül, vagy nem is sejtett módon segít megoldani egy problémát. Valahogy ilyen élménye lehetett a kafarnaumi századosnak, amikor ő csak azt akarta, hogy Jézus kimondjon egyetlen egy szót, Jézus pedig azonnal kifejezte készségét: Elmegyek, és meggyógyítom. Pedig miért menne el? Hiszen a százados egy pogány, zsidó ember nem térhet be hozzá csak úgy. Miért vállalná Jézus ezt az áldozatot, csupán egy pogány szolgáért? Erzsébet is valahogyan túldimenzionáltnak érezte ezt a látogatást. Itt nem csak Mária jött hozzá, hanem maga az Isten. Hogyan lehetséges, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám? És talán ő is hozzá tette volna: Uram, nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj! Mégis, mennyire fontosak ezek a pillanatok. Mennyire fontos a nagylelkű odaadás kifejezése, akár elismerő szavakkal, akár gesztussal, segítségnyújtással, egy hosszú öleléssel, a másiknak ajándékozott idővel, osztatlan figyelemmel… mely valahogyan érzékelteti a másikkal: te számomra nagyon értékes vagy! És most nem azért ajándékozlak meg, mert valami viszonzást várnék, vagy, mert valamit viszonozni akarok neked, hanem azért, mert vagy, és örülök neked. Az ilyen ingyenes szeretet-pazarlás nemcsak lenyűgöz, de fel is emel. Valamit mélyen meggyógyít bennünk, köztünk, a másikban.

Feladat a mai napra: Átgondolom, kit tudnék ma megajándékozni ilyen pazarló szeretettel? Kinek van szüksége arra a környezetemben, hogy értékesnek érezze magát? Hogyan tudnám neki ezt kifejezni, mi esne neki jól? Istennel értekezek erről, és majd megpróbálom kivitelezni.
Este: Visszatekintés a napra: Áttekintem a napomat. Milyen találkozások adódtak? Kinek tudtam ma egy szeretet-ajándékot adni? Hogy sült el ez a találkozás? Hogyan éreztem Isten jelenlétét? Mi az, ami által én éreztem magam megajándékozva? Volt-e olyan találkozás, ami nem sikerült jól? Miért? Mi történt? Esetleg hol hibáztam, vagy hol hibázott az, akivel együtt voltam? Mit szeretnék holnap másképp csinálni? Kérem a Szentlélek megvilágosító kegyelmét. Lezárom napomat hálaadással.