XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. december 1., hétfő

December 1.




Napi elmélkedéshez:     Lk 1,28; Jel 3,20

„Az angyal belépett hozzá.”

„Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá.”

A mai idézetek csupán egy, vagy két mondatból állnak. Úgy tűnhet nekünk, mint ami kevés az imádsághoz, a meditációhoz. Mégis mély üzenete van ezeknek a rövid mondatoknak. Milyen Istenről beszélnek? Mit tesz Isten, illetve Isten angyalán keresztül? Hogyan teszi meg? „Nézd, az ajtóban állok és kopogok.” „Nézd”– mint ha Isten maga hívná fel a figyelmünket arra, hogy hol van és mit tesz. Isten a kezdeményezés Istene, aki mindig megteszi az első lépést. Ezt pedig Ferenc pápa is hangsúlyozza apostoli buzdításában, és kívánja, hogy élő tapasztalatunk legyen arról, hogy az Úr az első, aki kezdeményez, aki megelőz minket a szeretetben (vö. EG 12; EG 24). Még mielőtt az ember keresi Istent, Isten már keresi. „Krisztus jön minden ember elé, Ő az első, aki minket keres (...), kérése a ránk vágyódó Isten mélységeiből jön.” (Katolikus Egyház Katekizmusa 2560) Vajon mennyire tapasztaljuk Istent így, aki állandóan szeretettel fordul felénk, és arra vár, hogy engedjük Őt kapcsolatba lépni velünk, belépni hozzánk? Advent a várakozási idő, nem csak számunkra, hanem Isten számára is. Türelmesen vár életünk és szívünk ajtajánál. Nem erőszakkal jön be hozzánk, nem máshonnan hatol be, mint a tolvaj vagy a rabló. A juhok pásztorához hasonlóan a kapun megy be. „Az őr kinyit neki, a juhok pedig megismerik a hangját” (vö. Jn 10,1-3). Az őr pedig, aki kinyitja az ajtót és beengedi, a lelkiismeretnek a jelképe. Az ember szívébe vezető ajtó csak belülről nyitható. Isten úgy akarta, hogy az ember szabad döntése legyen, hogy befogadja-e Istent vagy sem, hogy beengedi-e hozzá vagy sem.
Mária ugyanazzal a szabadsággal élt. Figyeljünk arra, hogyan fogadta be az angyalt. „Az angyal belépett hozzá.” És az angyallal együtt belépett Isten Máriához. Hagyjuk, hogy Mária meséljen nekünk, hogyan érkezett hozzá Isten, hogyan hallgatta kopogását, mi indította arra, hogy beengedje magához. Jaime Bonet, a Verbum Dei közösség alapítója így fogalmazza meg ezt a tapasztalatot: „Figyelmesen rám tekint a jóságos Isten, és bennem kér menedéket, hogy legyek az Ő legkedvesebb háza. (...) és így az ajtóm előtt szüntelenül hívogat. (...) kitartóan kopog és hív, kérlelve, hogy hallgassam meg és nyissak ajtót. (...) Engem kér, és könyörög, hogy bennem lakhasson, mert szeret engem, szeret engem, szeret engem.”

Feladat a mai napra: Azokra az ajtókra figyelek ma, amelyekkel érintkezem, amelyeknek segítségével közlekedem Hogyan kezelem azokat? Hogyan nyitom ki és zárom be? Kinek nyitom ki és ki előtt zárom be? És ha éppen eszembe jut, próbálom kifejezni Istennek, mit jelenthet ez átvitt értelemben a vele való kapcsolatra tekintve?

Este:Visszatekintés a napra: Milyen módon, milyen eseményeken keresztül kopogott Isten ajtómnál? Mikor vettem észre, hallottam meg kopogását, hangját? Melyek azok a pillanatok, amelyeket csak most fedezek fel, amikor hagyom, hogy Ő mutasson rájuk? Kezébe helyezem napomat mindazzal, ami történt, amikor nyitott voltam és amikor bezárkózott. Istennek hálát adok és szívemben megőrzöm a nap jelentős pillanatait.